Hat.... beerkeztem... :)))))))
Nagyon erdekesen telt az utolso ket napja az utnak. Bar a gyomrom meg kicsit kenyeskedett, de azert nagyjabol rendben volt vele minden. De meg kell hagyni, talan egy kicsit le is gyengultem a hasmenes miatt, talan azert csak a 30. nap folott jarok, egy kicsit elfaradtam. Ugy ereztem, hogy lassan tenyleg ideje, hogy vege legyen.
Ilyen lassabb bandukolas kozepette ertek el idosebb zarandoktarsaim, jokedvvel, dalolaszva csak ugy futottak el mellettem. Mar csak kb ket kilometer volt az albergueig, de ok mintha az elso kilometereket jarnak. Utanuk szoltam, hogy honnan van bennuk ez a hihetetlen energia. Azt mondta az egyik, hogy a fejemben van... Na ezzel el voltam egy darabig. Igaza van, en belulrol a veget kerestem az utnak es ez is csokkentette a lenduletemet valoszinuleg. Aztan egy kevesse ataludt ejszaka utan kovetkezett (most a nevet nem tudom a varosnak, mert fenthagytam a jegyzetkeimet) amikor az ajto es egy jelentosen horkolo pasi mellett aludtam (illetve probaltam) ejjel tobbszor eszembe jutott Zoli uzeneteben az a mondat, hogy "sok turelmet a turista-caminosokhoz". A fiatalok ugyanis kint toltottek valahol a fel ejszakat, mikor eszukbe jutott, hogy aludni is kene fel egykor valahogy bejutottak az alberguebe na es onnantol nem aludt senki a 48 fos teremben. Szoval a Camino soran most eloszor jutott eszembe, hogy a melyen elsullyesztett fuldugot valahogy ki kene cibalni a zacsibol. Ugyse ebresztek fel mar vele senkit sem.. Na mindegy, miutan ebren voltam koran is indultam, mert minek aludjon az ember, ha gyalogolni is lehet... :))))
No es persze szentul megfogadtam, hogy az en fejemben aztan nem dolhet el, hogy itt belassulok. Ez is olyan lesz, mintha az elso negyvenet csinalnam. Szinte duhosen gyalogoltam, hogy csak semmi lazitas!!! Gyonyoru terulenet vitt az utunk. Egy hatalmas, osfas eukaluptusz erdoben, ahol az ember nagyon picinek erzi magat... Szajtatva bamultam... egeszen addig, kb ket kilometerrel a napi celom elott meg nem lattam a 20-as kilometerkovet.... Egyszeruen megalltam es neztem. Uristen! 20 km.... Mar csak 20 km van vissza es vege. De hiszen en nem is akarom, hogy ennek az erdonek vege legyen! Annyira gyonyoru. Miert is voltam ma egesz nap duhos? Miert is vagtattam idaig? Elemi erovel tort ram, hogy holnap vege az egesznek. Hogy valoszinuleg soha eletemben nem fogom tobbet latni ezeket az eukaliptuszfakat.... Elkezdtek potyogni a konnyeim... De hiszen ez olyan jo nekem. Igaz hogy faj, hogy jonnek a dombok, az aszfalt, meg mindig valami nehezseg, de... annyira szeretem.... Azt hiszem, hogy ott, abban a pillanatban jott rajtam ki az ut okozta feszultseg... Aztan olyan nyugalom szallt meg, hogy az kezzelfoghato volt... Oromsetava alakult az utolso ket kilometer Pedrouzoig. Es tudtam, hogy ez masnap se lesz maskent...
Igy is lett. Szo szerint besetaltam Compostellaba.. Bar az idojaras meglehetosen mostoha volt, kodos, apro szitalasszeru eso volt egesz ido alatt. En azonban szinte eszre sem vettem. Folyamatosan jottek elo bennem az ut kepei. A kedves pillanatok, az emberek, akikkel baratkoztam, hogy vajon mi lehet veluk, merre jarhatnak, a jo kis alberguek, ahol aludtam, azok, akik drukkoltak nekem otthon es taplaltak az eromet, minden...
Compostella semmit sem mutatott magabol, annyira felhoben, kodben volt. egeszen csak a belvarosban engedte meg latni a katedralis a csucsat... Bar Zoli javasolta, hogy San Lazaroban lecuccolhatok, nekem valamiert megis "teljes diszben" kellett Szent Jakab apostol ele jarulnom. Tiszteletemet tettem hamvai elott es atkaroltam, ahogy ez szokas, sot bar mar nem engedik, de sikerult a bejaratnal levo szobor talpat is megerintenem. Eppen Punkosd masnapjan, a deli mise ideje alatt sikerult beernem es megtennem.
Utana kicsit leultem a katedralis lepcsojen es visszagondoltam megegyszer azokra a dolgokra es azokra az emberekre, akik velem voltak az uton. Azokra is akiknek nem sikerult eljutni idaig, es Lorantra is, aki az utolso inspiraciot adta ittletemhez. Koszonet erte mindenkinek.
Majd sikerult integetnem tesomeknak is a foterrol, kesobb bejelentkeztem a zarandokirodan, ahol kiallitottak az oklevelet, hogy igazan zarandok vagyok. Segitettek nemi informacioval Finisterraval kapcsolatban is. Utana szallast kezdtem el keresni, mert ugy gondoltam, hogy San Lazaroba majd a masodik ejszakat toltom, ez most itt az unneples helye a lelkemben, a lazitase. Es megvallom oszinten addira el is faradtam mar, hogy visszamenjek Lazaroba, bar tudom busszal is lehet.
Delutan es este setalgattam a varosban ( mi mast csinalhat egy okleveles vandor :))) probaltam az esoszemeket kerulgetni. Nehezen jott alom a szememre. Jo volt ez a nap.
Most Finisterrebol irom e sorokat. Keszulok a vilagito toronyhoz. Sajnos az idojaras bar jobb mint tegnap volt, csekely az esely egy naplemente fotozashoz... Azert megprobalom.
Meg hatra van a zaroakkordja a vandorlasnak. Ki fogok menni az oceanhoz, megmosakszom benne, mert furodni kisse hideg a viz es a levego is. Aztan kivalasztottam mar az aldozatat a ruhataramnak: az egyik polom lesz az. Tegnap vettem egy ongyujtot, remelem teszi majd a dolgat.... Aztan varom a napot, hogy lenyugodjon... utanna azt tervezem itt en is.
