HTML

kwind-camino

2011. februárjában végleg eldőlt bennem: végig szeretném járni a francia Camino-t. Ennek állomásairól, eseményeiről, történéseiről tervezem írni ezt a blogot...

Friss topikok

Linkblog

Egy klasszikust idézve: "Show must go on..."

2012.04.21. 08:06 Kwind

 

Amikor tavaly a Camino-t jártam, már akkor foglalkoztatott a hospitaleraság kérdése. Az idén úgy tűnik jó esély van rá, hogy egy rövid időre tényleg kipróbáljam... Ezzel kapcsolatos eseményekről, történésekről próbálok írni majd következő blogban, amit a kwind-camino-hospitalera.blog.hu címen találhatjátok meg.

2 komment

Buen Camino - képekben

2011.07.12. 09:12 Kwind

Sikerült befejeznem a leválogatását a képeknek, amit a következő helyen találhattok meg:

Camino-ról készült fotók:

https://picasaweb.google.com/kwind68/Camino#

Aki esetleg kíváncsi rá, Barcelonában és Monsterratban készült fotók:

https://picasaweb.google.com/kwind68/Barcelona#

 

Remélem sikerült benne találnotok olyant, ami tetszik, ami megragadja a figyelmet és kedvet ad az úthoz, vagy emlékezésre sarkall...

Buen Camino - képekben! :)

7 komment

Néhány szó a felszerelésről II. ...

2011.07.04. 08:29 Kwind

Folytatom az előző bejegyzést az apróbb dolgok számbavételével:

Softshell hosszúujjú dzseki

Utolsóként vettem meg a melegruházati dilemmázások közepette ezt a darabot, egy Kilimanjaro Annemarie elnevezésű kabátka a Hervisből. Kedves kis darab, megszerettem, de nem túl sokat használtam. Inkább a szél ellen jó mint a hideg ellen, de a szél se legyen azért túl erős.. A páraáteresztő képessége tűrhetőre vizsgázott.

Nos, ha őszinte akarok lenni, ezt a ruhadarabot én inkább egy hétköznapi használatra tudnám elképzelni, sem mint túraruhának. Fizikai erőkifejtés alkalmával sok, melegruházatnak kevés. (legalábbis nekem) Olyan hűvöskés nyári estékre való pulcsihelyettesítő.

Azért nem bántam meg, mert csinos kis darab, de a tőle várt eredményt nem hozta számomra.

Fejlámpa

A Dechatlonban vásároltam 890 Ft-ért a horgászrészlegen. Három fehér és két piros leddel bír, három vékony ceruza elemmel működik. Teljesen elégedett voltam vele, gyakran indultam sötétben, s a reggeli pakolásoknál is jó szolgálatot nyújtott. Egy elemsorral vígan kibírta az egész utat. Kitűnő ár/érték arányú vásárlás volt. 

Gyakran olvasni a különböző leírásokban a Caminoval kapcsolatban, hogy ajánlják a piros ledes változatú fejlámpákat. Nem véletlenül. A sötétben a szobában olyan, mintha egy mozdony jönne szembe az emberrel, amikor valaki a fehérizzós változatot használja. Nagyon kellemetlen tud lenni. Ennek ellenére az egész út során talán két zarándokhoz volt szerencsém, aki figyelmesen a piros fényt használta a szobában. :(

Kulacs 

Eredetileg sima ásványvizes üveget terveztem használni, de mivel a túrazsák kiképzése nem tette lehetővé, ezért egy Decathlonos Soft Jug 1 literes kulacs mellett kötöttem ki. Lapított üveg formájú, hőálló anyagból készült, levehető, hővédő tokkal ellátott darab, aminek csöpögésgátlós szopókás itatója, és széles beöntőnyílása van.

Nagyon megszerettem, nagyon jól tartja az innivaló hőmérsékletét. Az egyetlen, ami kicsit rossz volt benne, hogy nem látható a folyadékszint a "bugyija" miatt.  Azt hozzá kell tennem hogy nem volt olcsó, de utólag sem bántam meg a beruházást. Létezik egyébként kisebb méretben (azt hiszem 0,75-ös) is.

Fél polifoam

Ez is igen hasznosnak bizonyult. Hideg vagy nedvesség esetén is le tudtam ülni és a hátizsákot is szárazra tudtam letenni. Amikor matracon aludtunk, akkor a testem alatti részen (csak egy felet vittem) is jól esett a hővédelem és némi puhaság érzés. Nagyon könnyű. Csak ajánlani tudom!

Övtáska

A jól bevált régi kis övtáskámat használtam mindenféle zsebbel. Ez volt a pénztárcám, irattartó tokom, papirzsepi tárolóm, MP-3 lejátszó utazó helye, egyéb jegyzetek, guidebook, napi útleosztás, a gyorsműzli szeletek és a napszemüveg cipelője. Az övrésze a telefonomnak és a fényképezőgépnek adott otthont. Csoda, hogy minden elfért. :)

Fém bögre

Ez a cucc a felszerelés azon része volt, amiről azt hittem, hogy feleslegesen hoztam el. A különböző tartományokban azonban meglehetősen nagy az eltérés az alberguek között. Míg a legtöbb helyen ahol konyha van, jól felszerelt, gyakran alapvető főzéshez használatos dolgok (tészta, olaj, só, egyéb fűszerek) is találhatóak, Gallicia ez alól kivétel volt. Kissé furcsa volt számomra, hogy amíg többszázezerért berendeznek egy konyhát gépekkel együtt, addig egy tányér vagy egy kanál nem található bennük. 

Egyébként Gallicia volt az a tartomány, ahol nagyon tiszták voltak az alberguek, kaptunk eldobható párnahuzatot és lepedőt, de mindegyik egy kaptafára készült, jellegzetességet nélkülöző helyek voltak. A korábbi tartományokban azonban épphogy minden albergue megpróbált valami sajátos arculatot kialakítani magának. Sokkal szívesebben emlékezem ezekre, mindnek megvolt a maga bája...

Visszatérve a bögrére, épp itt a gallíciai részen vettem nagy hasznát, hogy legalább egy teát meg tudtam benne csinálni, ha fáztam és jól esett a tea. (ekkor volt a hasmenéses időszakom is, úgyhogy különösen jót tett a folyadékpótláshoz) 

A bögre egyébként egy kihajtható fülű, 4 dl-es Tatonka termék, amit a Mountex-nél vásároltam.

Összehajtható mini hátizsák

Ez egy nagyon praktikus darab, bármilyen körülmények között. A Dechatlonban vásárolható, öklömnyi méretűre zsugorítható, egyébként 15 literes miniháti plusz irattartó zsebbel és nyitott állapotban is állítható mérettel.  Nekem nagyon bevált városnézésekkor és vásárláskor, sőt reptéri kézipoggyászként egyaránt. Caminon túl is kedvelt darab lesz úgy érzem.

Gyógyszerek, egyéb védőeszközök:

Én vittem magammal mindenféle gyógyszert, amire úgy éreztem, hogy szükség lehet.

Amit használtam: fájdalomcsillapító/lázcsillapító (Algopyrin), hasmenés gátló (Immodium), csípés/kiütés elleni krém (Fenistil gél), csípések/kiütések allergiáját csökkentő pezsgőtabletta (Kálcium-Sandoz) és torokgyulladásra/náthás jellegű tünetekre (Bayer Aspirin +C pezsgőtabletta) gyulladáscsökkentő izom- izületi fájdalomra (Algo-Flex megfelelő változata), Flector gél, Betadin.

A lábra való cuccok közül:

Szarvasfaggyúkrém, (ezt naponta akár többször is használtam vízhólyagok ellen) Perskindol krém (indulás előtt, néha esténként is izomlazító) természetesen különböző ragtapaszok, amelyek közül a testszínű textilesek váltak be, mert rugalmasak. Ugyancsak a testszínű leukoplaszt vált be vízhólyag megelőző tapaszként, jól tapad és flexibilis.

Ja igen, a varrókészlet! És nemcsak a leszakadt gomboknak! :)

Nagyon ki kell emelnem, hogy kitűnő segítséget adott, a Flector tapasz. Ez a nem olcsó termék segített legjobban rendbehozni a beteg lábamat. Mivel én a talpamon használtam, ezért feküdnöm kellett vele, mert egyébként egy géles, csúszós anyaggal ragad rá a testfelületre (ha valaki nem ismeri), de több órán keresztül szívódik fel a hatóanyaga és nagyon jót tett.

Egyébként az út során szerintem az alberguek és az élelmiszerboltok/bárok melletti harmadik legfőbb jövedelemforrás a gyógyszertár lehet az ottlakóknak. Szerintem nem nagyon van olyan zarándok, aki legalább egyszer ne látogatott volna el valamelyikbe. Szinte a legkisebb településeken is található, jól felszereltek, ismerik a peregrinák problémáit és segítőkészen megfelelő ajánlásokat tesznek. Tényleg csak annyi gyógyszert érdemes kivinni, amennyi az általános problémák elsődleges kezeléséhez szükséges, mert minden beszerezhető.

Pezsgőtabletták:

Én két dobozt vittem, egy Magnézium és egy Magnézium + Calcium változatot. Egyébként kint is megvásárolhatóak, elég lett volna egy belőle.

Életmentő hőfólia:

Kicsi, könnyű, hasznos darab, de szerencsére nem volt rá szükség. Azért nem baj, ha az embernél van egy ilyen... Sose lehet tudni, főleg a hegyekben...

Tisztasági felszerelések:

Tényleg elegendő egy szappan. Nem kell még a mosásra se külön, csak ha valaki nagyon ragaszkodik hozzá. (Én is vittem egy pici szállodait, de miután elfogyott tökéletes volt a fürdő/hajmosó szappan is) Izzadásgátló stift, fésű, és egy mini parfüm. Összecsukható fogkefe és minifogkrém (kint is lehet kapni elsősorban patikákban). Körömcsipesz, eldobható borotva, tampon és tisztasági betét, pici Nívea, fültisztító pálcika. Ennyi, ami igazán kellett.

Volt még nálam ajakápoló, kézfertőtlenítő, pici szivacsdarab, ezeket nem használtam. 

Ide sorolom még a naptejet, ami viszont nagyon fontos, mert ha süt a nap, na akkor éget! Mindenképp magas faktorszámút érdemes hozni! Nálam két mini volt. 

Vittem még 3 csomag 10 db-os papírzsepit. Kint csak elvétve lehet 10 db-osat venni, inkább csak bárokban. Általában 6x10-es kiszerelésben adják, amit elfelezgettünk. 

Ami viszont praktikusabb: a nedves vécépapírt, ezt ma már kint venném, mert ott kisebb, jobb kiszerelésben árulják élelmiszerboltokban. Érdemesebb ott venni! 

Ami teljesen felesleges volt: vettem egy szúnyogriasztó karkötőt a Dechatlonban. 1 deka az egész és hosszú üzemidőt jósoltak neki. Ezt úgy hoztam haza, ahogy volt. Kint a teljes időszak alatt egyetlen szúnyoggal találkoztam de Barcelonában a szállodaszobában, és egyről hallottam még, hogy "nézd már egy szúnyog" egy halastó környékén. Út közben viszont találkoztam hátrahagyott magyar nyelvű szúnyogriasztó spray-vel, úgyhogy más is ezen a véleményen lehetett.

Egyébként nem tudom, hogy csinálják ezt Spanyolhonban, de nemcsakhogy szúnyogról, de kullancsról sem hallottam senkitől és magam sem tapasztaltam, hogy lenne.

Ide írom még a horkolás elleni füldugót is. Szerencsére nem kellett használnom. Egyszer gondoltam rá, hogy kéne, de addigra mélyen el volt süllyesztve a hátizsákomban. :)

Egyéb felszerelések:

Ruhaszárításhoz

vittem 6 db csipeszt, 6 db biztostűt, ami nagyon jó szolgálatot tett, hol a ruhaszárítónál, hol a hátizsákomhoz erősítésnél. Amit nem használtam az a ruhaszárító kötél, mindenütt volt elegendő. Azért volt funkciója: egyik kedves zarándoktársamnak övhelyettesítő "gatyamadzag" lett egy darabja, mert annyit fogyott.

Étkezésekhez

itthoni darab volt egy kis svájcibicska. Na ezt egy alkalommal használtam: dinnyevágásra. Egyébként elegendő volt a műanyag tupperes Anya-féle kanálgép. (Annyira megszerettem, hogy komoly vételi ajánlatot tettem az út után Anyának, de a végén nekemadta csak úgy.. :)

Volt még nálam mini só/bors tartó, de nem volt rá szükség.

Egyébként biztosan éhezhettem  az előző életemben, mert azért egy kisebb vészhelyzeti csomagot állítottam még össze itthon, minden eshetőségre készen. Ebben volt instant kakaópor, teafilterek, bögrés levesek, csokoládé, italporok. Összesen 40 dekányi volt induláskor. Kb az 5. napon mindössze 5 teafiltert és a fél tábla csokoládét tartottam meg, mert egyszerűen nem volt rá szükség. Remélem valaki ivott egy finom teát az egészségemre a holland albergueben, ahol hátrahagytam.

Könnyen elérhető helyen két-három műzliszeletet érdemes tartani egyébként út közben, illetve az útikönyvben szereplő helyek előtt, ahol nincs bolt, ott érdemes ennivalót venni mindössze. Hozzáteszem, a legtöbb helyen azóta nyilt bolt. Talán az egyetlen olyan hely, mivel én találkoztam, hogy semmi étkezési lehetőség nem volt az Casanovánál található. (Ott is megoldották egyébként, mert volt mozgóbolt, és átvitték az embereket másik helyiségbe vacsorázni.)

Technikai cuccok:

Telefon és töltője, pici hálózati elosztó, MP3 lejátszó, memória kártyák, fényképezőgép.

Ez az egy terület volt, amit alábecsültem. Inkább szükség lett volna az akkumlátorokra és a töltőjükre, mert kisebb vagyont költöttem el elemekre. Plusz elindultam másfél gigányi tárhelyű SD-kártyával a fényképezőgéphez, na ehhez kint kellett venni mégy egy 2 Gb-osat, ami majdnem tele is lett... :)

Természetesen volt még nálam útlevél, EU-s egészségügyi kártya, utasbiztosítási kártya, bankkártya, egyéb az úttal kapcsolatos papírok, (repjegy, vonatjegy, szállodafoglalás stb), pici szótárfüzet naplónak, 2 db toll.

Azt hiszem nagyjából sikerült megtalálnom az egyensúlyt a szükséges és elégséges felszerelés mennyiség tekintetében. Induláskor a repülőtéren 11,5 kiló súlyt mértek túrabotostól, természetesen inni és ennivaló nélkül. Hazafelé ugyanez pontosan 10 kilóra csökkent (és ebben benne voltak már az apró emléktárgyak is).

Ha lematekozom a túrabot 56 dekás és az emléktárgyak mondjuk kiló körüli súlyát, és hozzáteszem a víz és a kulacs 1,2 körüli nehézségét, akkor kb 9,5-10 kiló, ami  a zsákom menet közben volt, miután megszabadultam néhány feleslegesnek ítélt dologtól. Tudom többen felszisszennek, hogy ez még így is sok, de összességében én nem éreztem különösebben nehéznek és ha megnézem a most leírt felsorolást, talán fél kiló az, amire tényleg nem volt szükségem, de ehhez olyan időjárás is kellett...

Remélem, hogy tudok valakinek segíteni a leírással egy esetleges döntésben, hogy mit miért válasszon, esetleg miért ne. A leírtak személyes tapasztalataim, lehet, hogy ugyanarról mások másként vélekednek, másként válik be nekik, másra van szükségük, esetleg ismernek jobbat. Azért írtam oda a beszerzési forrást, hogy nekem ott sikerült rátalálnom, vagy épp ott volt olyan áron az adott darab, amit érdemesnek tartottam megvenni.

Most pedig igyekszem belevetni magam a fényképek közé, hogy abból is lehessen majd előbb-utóbb látni valamit. :)

 

Szólj hozzá!

Néhány szó a felszerelésről...

2011.07.03. 17:55 Kwind

Néhány szóban a felszerelésről szeretnék írni, hogy nekem mi és hogyan vált be, mit tartotok utólag fontosnak, vagy kevésbé fontosnak.

1./ Bakancs

Elsőnek mindenek előtt természetesen a bakancsot említem meg. Az utat megelőző bejáratáson is kitűnően vizsgázott, de  gyakorlatilag minden talajon ötöst adnék a Caminós teljesítményére is. Nagyon sok helyen olvastam, hogy a Camino Frances megjárható egy-két hely kivételével túraszandálban, könnyű edzőcipőben is. Hááááát.... Nem vagyok gyakorlott túrázó / :o) /, de én szívem szerint megfordítanám a mondatot. Néhány hely járható túraszandálban, vagy könnyű edzőcipőben, de bizony nekem nagyon jó szolgálatot tett a vízmosásos, gurulóköves, hegyre le-föl, vagy éppen esős időszakban egyarán. Én egy Hanwaq Banks túrabakancsot használtam az út során.

A gondos kiválasztás és többszöri próbát követően interneten sikerült a bolti árnál tízezer forinttal olcsóbban, házhoz szállítva megvenni. Már az első tesztek azt mutatták, hogy jó választás volt. A Camino során amikor talpproblémákkal küzködtem, kipróbáltam a Dechatlonban vásárolt Aptonia Care anti-shock  póttalpbetétet, ami picit vastagabb, rugalmasabb volt a gyári talpbetétnél. Ezzel is kitűnően lehetett használni, kb az út felét ezzel tettem meg.

2./ Túrabotok

Sosem gondoltam volna, hogy a második kiemelt helyen egy olyan eszköz fog állni, amitől eleinte nagyon idegenkedtem, ezek pedig  a túrabotok. Elmondani nem tudom, hogy milyen hálás vagyok azért a segítségért, amit tőlük kaptam. Ha az ember megtanulja rendesen használni, jelentős terhet vesz le a lábáról a kaptatókon és ereszkedőkön túl a sík terepen is.  Támaszt nyújt bizonytalan talajon, vagy ha épp csak bámészkodik az ember menet közben, ha megcsúsztam, kapaszkodót nyújtott. A rövid megállókon, amikor nem ültem le, hanem csak próbáltam pihentetni néhány pillanatig a lábamat, szinte helyettesítette. Röviden, nekem ezüstérmes lett a fontossági listámon.

A túrabotjaimat újszerű állapotban a vaterán keresztül vettem: három részes teleszkópos, anti-shock system rendszerrel ellátott (rugós), Kilimanjaro Mountain típusú botok. Indulás előtt elláttam néhány öntapadós fényvisszaverő matricával, amelyek némi biztonságot adtak a szürkületben vagy sötétben közlekedés során. Színe és mintája alapján egyedinek bizonyult a bottartókban elhelyezettek között. Egyébként érdemes valamilyen jól látható  jellel ellátni a botokat, mert sok esetben tapasztalható volt, hogy a több ugyanolyan bot kissé bonyolította a kiválasztást a reggeli indulásnál.  Olyannyira megszerettem és hozzámnőtt, hogy egy-egy városnézés során szinte furcsa volt a kis "piszkafáim" nélkül sétálgatni.

3./ Mellény

A harmadik dobogós helyet egy praktikus dolog vitte el nálam: a softshell mellény. Ennek hasznosságát töbször is emlegették alkalmi útitársaim. Nagyon sokszor előfordult, hogy a polár pulcsi már sok volt, de a póló még kevés. Főleg, ha már mondjuk megizzad az ember és fúj egy kis szél. Gyakorlatilag a nagyon hűvöstől az elég melegig lehet használni. Tudom ez szubjektív meghatározás, de talán a következőkkel tudnám érzékeltetni:

O'Cebreiro előtt kellemesen erős emelkedő várja az arrajárót. Na ez nálam magyarra fordítva: szó szerint az ember fehérneműjéből lehet csavarni a vizet, és néha úgy érzi, hogy légzőkészülékre lenne szüksége. De mivel hűvös volt, (értsd: nap közben +4 fok, a hegy derekától felhőben a hozzá tartozó mikroméretű, mindent átható vízcsemcsékkel a levegőben, és hogy teljes legyen a paletta időnként közepes erejű széllel fűszerezve) ezért felvettem egy pólót, egy hosszúujjú aláöltözetet és a shoftshell mellényt.

Ha rajtam múlt volna inkább télikabátot veszek, mert ha megálltam egy pillanatra annyira fáztam. Viszont a fizikai igénybevétel miatt mozgás közben melegem volt, de lejjebb nem mertem vetkőzni, mert így is fellebbent előttem néhány pillanatra egy kiadós megfázás vagy tüdőgyulladás rémképe.

A másik véglet a meleg, amikor a nap sütött, emiatt egy póló is elég lett volna, mert könnyen megizzadt az ember,  viszont a szél hűvös volt, és jól esett, ha az ember testét védte hideg légáramtól a mellény.

A  Crane típusú mellényt, ahogy azt már a bejegyzéseim elején olvashattátok Zoli barátom és Anikó vette meg nekem egy Aldis kiárusításon 1.900 Ft-ért. Egyébként a minőségével kapcsolatban meg kell, hogy jegyezzem, hogy talán nem tudnék olyan napot mondani az út során, amikor nem volt rajtam, és ellentétben más, neves márkájú holmival, szinte meg se látszik a hátizsák nyoma rajta.

4./ Zoknik.

Az út során három pár túrazoknit és egy hagyományos kis pamut titokzoknit használtam. A túrazokni választás sem volt egyszerű, mert meglehetősen nagy választékból kell döntenie az embernek. Én a Bridgedale termékcsaládnál kötöttem ki, két párat vettem a Light Hiker és egy párat a Trail fantázianevű  zokniból. Az utóbbi egy Woolfusion technológiával készült gyártmány, amiről azt híresztelték, hogy még hatékonyabb a páraelvezetése mint a korábbi társaiénál és hogy szükség esetén két-három napig sem kell kimosni (persze használótól függően).

Személyes tapasztalataim megerősítettek ebben. A Light Hiker zoknik érezhetően nedvesebbek voltak egy-egy lábszellőztetés alkalmával, addig a Trail szinte teljesen száraz volt. A napi mosások során az egyik kritikus darab mindíg a zokni volt, mert ezek ugye a legvastagabb darabjai a ruházatnak, és a legkevésbé száradékony. Bizony volt eset, hogy ki kellett próbálnom a Trail esetében felemlített lehetőséget és meg kell hogy mondjam, még második nap is szappanszaga volt a zoknimnak. (Hozzáteszem alapvetően nem vagyok lábizzadós típus.) Ja és mosás után könnyebben is száradt. Ha ma kéne vásárolnom, inkább ezt a típust választanám. (A zoknikat a Trexpert Túraboltban és az egyik Overland boltban vásároltam.)

A kis pamutzokni pedig kiváló szolgálatot tett, amikor már nem volt szükség a vastag túrazoknira, de azért jól esett a lábnak valami melegség. Szellőzött is benne a láb, de védte a hólyagok ragtapaszait is.

5./ Hátizsák

Megintcsak tökéletesnek érzem utólag is a választást, nem beszélve az ár/érték arányról! A túra során egy Hervisben vásárolt Kilimanjaro Annapurna 40 literes, 950 gramm súlyú hátizsákot használtam, ami 13.000 Ft-ba került. 

A zsák alul-felül nyitható, belül két részre osztható, és a fejrészében van külön rekesze is. Pántjai a hátmérethez állíthatóak, jól szivacsozottak, derékhevederén két kisebb zseb is található. A talprészében esőzsák kuporog. Két oldalán teljes hosszban lapos tárgyakhoz használható zsebek vannak.

Amit én hiányoltam róla, a flexibilis oldalzseb amiben a vizesüveget terveztem tartani. Van rajta, de zsákhoz símuló és mivel a zsák csurig volt, ezért talán egy papírlapot lehetett volna belecsúsztatni azt is nagy erőlködéssel.

E hiányossága ellenére nagyon bevált, jól pakolható volt, jól illeszkedett a hátamra. A kopása elhanyagolható. Ma is ezt választanám.

 

A többi felszerelési tárgyat már nem fontossági/hasznossági sorrendben írom, hanem inkább kicsit csoportosítva:  

Pólók:

2 db bambuszpólót és 1 db Dechatlonos Bwin biciklis pólót vittem magammal. Összességében véve mindkét típussal elégedett voltam, de voltak előnyök és hátrányok mindkét esetben. 

Bambuszpólók: a bőrnek nagyon kellemes érintésű anyaguk van. A hátrányuk, hogy nehezebben száradtak, mint a biciklis póló, igy rossz idő esetén (ha lehetőség volt rá) taktikázni kellett, hogy melyiket vegyem fel, hogy meg is száradjon a délutáni mosást követően.

Biciklis póló: Nagyon könnyen száradt, de az anyagát annyira nem szerettem. Ráadásul míg a bambuszpólók kicsit megnyúltak, hát ez összement a poloskaírtós mosást követően, úgyhogy majdnem kényelmetlenné vált a viselése. 

Vittem még alváshoz egy pamut pólót, de teljesen feleslegesen. A gyakorlattá az vált, hogy zuhanyozás után felvett tiszta pólóban volt az ember délután, aztán abban aludt és másnap a gyaloglási idő alatt is azt viselte.  

Hosszúujjú aláöltözet:

Hosszúujjú aláöltözetnekk egy North Face típusú fekete "pólót" választottam. Meg voltam elégedve vele, bár a karjainak belső felülete nagyon erősen felbolyhosodott a hátizsáktól (majdnem kuka szintű lett). Egyébként kellemes viseletű anyaga van és mosás után viszonylag könnyen száradt. (Jelentős árkedvezménnyel az egyik Overland üzletben sikerült hozzájutni)

Nadrág: 

Ez egy igazi "vegyesfelvágott" volt részemről.

Vittem egy darab Hannah gyártmányú (cseh), lezipzározható szárú, technikai anyagból készült vékonyabb nadrágot. Kellemes viseletű textil, mosásnál gyorsan száradó, kevéssé látszik rajta az elhasználódás. Szívesen viselném bármikor. Egy dologgal lehetett volna fokozni a használhatóságát, egy oldalzsebbel combmagasságban. (Mountex-ben jutottam hozzá akciós áron)

Második nadrágként egy a Vögele-ben korábban vásárolt strech anyagú, a technikainál kicsit vastagabb hosszúnadrágot vittem, aminek a szára felhajtható. Igen kitűnően vizsgázott annak ellenére, hogy nem kifejezetten túrázásra szánt darab. Kopás egyáltalán nem látszik rajta. Viszonylag könnyen száradt.

Pizsamagatyóként (frissen mosva városlátogató gatyóként) egy pamut, háromnegyedes nadrágot vittem el, amiben kellemesen tölthettem az éjszakáimat. (Az út közben elhagyottat is ilyennel pótoltam egy kínai boltból.)

Papucs:

A papucs teljesen multifunkcióssá vált: zuhanyozós/otthonis/városnézegetős volt. Bár néha talán csinosabb lett volna a túraszandál, de végülis nem bántam meg, hogy így döntöttem. Egy Adidas Duramo Slide papucsra esett a választás, aminek kitűnő talpkiképzése volt, ezért nyugtatta a lábamat a viselése során. Barcelonában 7-8 kilométereket is sétáltam benne a városnézéseken. Ma is ezt venném.

Törölköző:

Kettő darab Dechatlonos mikroszálas törölközőt vittem magammal. Az egyik egy fürdőlepedő nagyságú, amit természetszerűleg a zuhanyozáshoz használtam. A másik egy kéztörlő nagyságú volt. Eredetileg a mindenféle törlőkendő szerepet szántam neki, de végül a párnákra (kompressziós zsákra) terítve, mintegy párnahuzat helyettesítő volt, ami igen hasznosnak bizonyult. Sokaknál láttam egyébként, hogy vékony lepedőt és párnahuzatot vittek magukkal az útra.

Egyébként nagyon gyorsan száradnak, könnyűek, kis méretre összehajthatóak és jól használhatóak voltak. Jó választás volt. Ja igen! Ha fázik az ember kitűnő hőszigetelő is! :)

Hálózsák:

Hálózsákként az RP Space Comfort X-loft-ját használtam. Ez 960 gramm súlyú, kisméretre összehajtogatható. A hálózsák komfortzónáját 25-5 fok között jelölik, használhatóságát 0 fokban határozzák meg.

A minimum értékeket nem nekem találták ki. Mivel én nagyon fázós vagyok, a legtöbb helyen bizony jól esett a plusz pléd, igaz, hogy az éjszakák hőmérséklete többnyire a használhatóság alacsonyabb tartományának értékeihez közelített. Az alvőhelyek belső hőmérséklete pedig azon múlott, hogy hány ember aludt egy helyen és milyen volt a szellőztetési lehetőség.

Összességében véve nem tartottam rossz választásnak, különösen azért, mert nem csak hálózsákként, hanem takaróként is használható, ami esetenként számomra kényelmesebb volt. Ha létezik ilyen súlyú és méretű hálózsák melegebb változatban és ilyen időszakban mennék megint, akkor azért lehet, hogy beruháznék rá... (Több helyen is láttam, én a Hervisben vásároltam akciós napon)

Pici polárpléd:

Ha már ágy, akkor ide írom azt a kisméretű, vékony polárplédet (kb akkora mint egy fürdőlepedő), ami szintén többhasználatú volt számomra. Volt hogy egyszerűen a hátamra tettem délutánonként, ha nagyon fáztam. Ha nem volt plusz pléd az albergueben akkor a hálózsákon belül szolgált melegítőként. Harmadik funkciója pedig a lepedő helyettesítése volt, kellemes meleget adva ezáltal alulról. Ma is vinném magammal! 

Sapka:

Két különböző fejfedőt vittem, az egyiket a nap, a másikat a szél és hideg ellen.

A nap ellen egy Lafuma Daya Bucket fantázianevű keskeny karimájú, UV szűrős napkalapot választottam. Érdekessége, hogy a karima hátsó részében bezippzárazva egy hátra ereszthető napvédő (nem tudom mi a neve pontosan, mint a sivatagi kalapokban textil, ami hátranyúlik a nyakba) található. Ezt a funkcióját nem használtam, mert a hátizsák többnyire kellő árnyákot adott, de kisebb motyó esetén jól jöhet.

Na ez a kalap aranyárban volt egyébként, de annyira nem tetszett a hagyományos "Pampalinis" hogy a végén utolsó darabok között inkább megvettem. Itthon találtam meg, hogy valami olyan anyaggal van átitatva, hogy távol tartja a szúnyogokat és legyeket. Szúnyogokkal nem találkoztam, de a legyekre nem volt különösebb hatással, vígan cikáztak az orrom előtt, ha éppen olyanjuk volt. Egyébként pillanatok alatt megszáradt, eső ellen nem való.

A hideg és szél ellen a csősál volt számomra az egyébként tökéletes megoldás, mindenkinek csak ajánlani tudom. Ha nagyon hideg volt duplán lehetett, használni, ha annyira nem, vagy csak a széltől védtem a füleimet, akkor elég volt egy soron. Jó páraelvezető képessége volt, gyorsan száradt.

Eső elleni védelem:

Sokáig dillemmáztam azon, hogy poncsó, vagy vihar ruházat (dzseki plusz nadrág) legyen a választott. A poncsót választottam és szerintem jól tettem. 

Egy nagyméretű, fekete, katonai, többfunkciós (poncsó, sátor, napsátor) poncsóm már megvolt, ezt vittem magammal, mert mérete ellenére picire összehajtható, könnyű és páraáteresztő tulajdonságokkal is bírt. Nos kitünően vizsgázott, bár szerencsére nem csupán 3 komolyabban esős nap volt a kintlétem során. Mivel korábban nem nagyon hordtam, ezért azt tapasztaltam, hogy amikor csak kisebb eső volt, akkor bizony a páraáteresztő képessége nem volt arányban az én mozgás közbeni párakibocsátásommal. Igy aztán alatta több víz volt, mint a külső részén. Közvéleménykutatást követően megtudtam, hogy ez a méregdrága poncsókkal is így volt, ezért aztán megnyugodtam, hogy ez így is marad, nem az én felszerelésemmel van baj.

Két okból is hasznosabbnak bizonyult az esőkabátnál: az egyik, többnyire az esőzések olyanok voltak, hogy esett - abbahagyta -esett - megint abbahagyta. Ez a kabátban és nadrágban állandó öltözés/vetkőzést jelentett volna. Igy pedig egyszerűen csak lekaptam a fejemen keresztül anélkül, hogy a hátizsákot le kellett volna venni.

A másik és sokkal fontosabb szempont, hogy a hátizsáknak ugyan ad némi védelmet az esőzsák, de a váll- és derékpántot nem védi semmi. Ha ez elázik, akkor nagyon hosszú idő, míg ujra kiszárad, sőt bevezetheti a vizet a hátizsák többi részébe is. A poncsó azonban védi az esőtől ezt a részt, így nem kell számolni vele.

Esővédő felszerelelés volt továbbá a Dechatlonban vásárolt Galaxy nevű kamásli. Ezt egyáltalán nem használtam, szerencsére nem volt olyan esőzés, hogy szükség lett volna rá, így közelebbi véleményt nem tudok róla mondani.

Vízhatlan kompressziós zsák

A kompressziós zsák egy nagyon jó találmány, védelmet ad a nedvesség /vagy pl. az ágypoloskák :) / ellen és párnaként is használható szükség esetén.

Én a Dechatlonban vásároltam egy Quechua gyártmányú, szelepes, elől "ablakos", 25 literes kompressziós zsákot. Kiválóan tette a dolgát, csak jót mondhatok róla. Használtam párnaként is, a szeleppel jól állítható a kívánt magasság.

Ha ma kéne vásárolnom ugyanilyent vennék, de a kisebb méret elegendő lenne. (15 literes)

 

Ez a bejegyzés jó hosszúra sikeredett. :)

A felszerelés többi, kisebb darabját a következő bejegyzésben találhatjátok majd. :)

 

 

Szólj hozzá!

Újra itthon...

2011.06.26. 10:38 Kwind

Jó régen nem jelentkeztem, de nem feledkeztem el a blogírásról, csupán a helyzet változott egy picit miután elindultam Finisterrából.

Utolsó bejegyzésem a zarándok végső aktusa előtti pillanatokban keletkezett. Az internet előtt töltött percek után lementem az alberguehez közeli partszakaszra és "átestem a keresztségen": megtörtént az első fizikai kapcsolatom az óceánnal. Meg nem fürödtem benne, de tisztességgel hagytam, hogy a lábamat érintsék a hullámok, és persze azt is meg kellett kóstolnom arcmosás közben, hogy eléggé sós-e még a vize. Kicsit megszárítkoztam, majd visszamentem az alberguehez az aprócska hátizsákért, amiben a további szertartás kellékei lapultak.

Ezután körülbelül három kilométeres gyaloglás következett a világító toronyig csodálatos környezetben: balra az óceán, jobbra erdős hegyoldal. Igazán impozáns látvány volt. Sajnos nem nagyon bízhattam a naplemente látványában, mert teljesen felhős volt az ég, inkább reménykedni kellett, hogy eső nélkül megúszom. Rövidesen megláttam a világitó torony épületét. Egészen a közelben itt sem hiányoztak az ízléstelen kacatokat áruló standosok. Nem sokkal a világitó torony aljában azért lehetett találni egy-egy kis sziklaplaccot.

Én is kerestem egyet, amilyen közel csak kimerészkedtem az óceánhoz. Ezután következett a szertartás második része, a póló égetés. Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű manőver égésgyorsító nélkül elégetni egy pólót, de a vártnál is nehezebb volt. Különösen azért, mert az öngyújtó rövid időn belül megadta magát. A póló csak kisebb égési sérüléseket szenvedett. Környezetvédő lelkemmel vívott rövid csata után a félig elégett pólót a mélybe vetettem. Aztán leültem a sziklára és elővettem a vacsora céljára bekészített fél bagettet, tonhal konzervet és egy doboz sört.

Az óceán felett továbbra is gyülekeztek a felhők és jól látható módon ott már esett is az eső. Kissé bal kéz felé azonban még látszott, hogy nagyon-nagyon messze süt a nap a vízen. A világ végén elköltött vacsorám után a sört kortyolgatva bíztattam a napsugarat, hogy hóditsa vissza birodalmát a felhők elől, de végül a felhők győztek. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy rövidesen a szárazföld is az eső martalékává válik, és a várva várt naplementéből csak az óceán túloldalán lesz valami, jobbnak láttam elindulni visszafelé. Útközben már a poncsót is elő kellett vennem...

Este még egy jót beszélgettünk egy Paul nevű olasz biciklissel, aki Finisterráig 2300 km-t tett meg és tovább készült másnap Muxiába. Volt egy kedves jelenet is. Fiatal caminos baratunk megérkezik a szobába, első kérdése az volt, hogy "ugye senki sem akar korán kelni holnap". Mindenki bólogat, hogy nem persze, senki... Én azért gyanútlanul megkérdeztem, hogy én se tervezek, de azért kifejtené, hogy mi az hogy korán? Azt mondja a srác, hogy hát... mondjuk hét óra fél nyolckor.....Harsány röhögésben tört ki az egész szoba. Kérdeztem a fiút, hogy, ez az első caminoja, meghogy mikor is indult, meg honnan? Kicsit kitérő válaszokat adott, miközben mindenki közölte vele, hogy nem terveznek korán kelni, azaz hétnél előbb. A korán kelés az a félöt-öt óra. Nem tudom honnan esett oda ez a csodabogár, de mindenesetre másnap reggel felháborodva morgolódott, hogy 7-fél 8 között az emberek elkezdtek pakolászni (merthogy a busz 8.20kor indult vissza Compostellába). Nem tudom, hová tart ez az ifjú, de Buen Camino neki. :)))

Compostellába érve kisétáltam a San Lazaroban lévő alberguebe. Igazán kulturált, jól felszerelt, tiszta hely és nagy előnye a hazautazóknak, hogy az utca túloldalán áll meg a reptéri busz. Délután még egy jót sétáltam a környéken, kajáltam a kedvenc mixed platos-omat ami sültkrumpli, saláta és különböző húsokból lehet választani (bacon, grillezett csirke, sertés, sültkolbász stb.) és tükörtojásból áll. Én most a sültkolbászt választottam.

Találtam egy "madaras Tescó" is, igaz ott más néven futott, de a zacsijuk ugyanolyan emblémával volt ellátva. Kíváncsiságból bementem, hogy mennyivel másabb, mint itthon, de a globalizáció teljes mértékig felfedezhető volt: talán még az elrendezés is hasonló a hazaihoz, csupán kisebb méretben előadva.

Másnap reggel irány a reptér. A compostellai repülőtér tulajdonképpen Lavallettában van. Gyaloglás közben meg kellett kerülni a repteret. Nagyon furcsa, de lelkendező érzés volt a buszon ülve felismerni, hogy jé, itt álltam meg ahol a srácok segítettek, hogy mondják a barackot spanyolul, vagy itt mentem át az úton.... Alig két napja... A repülő a kifutó pálya végére gurult a nekifutáshoz. Ahhoz a csücsökhöz, ami alatt ott mentem el néhány méterre...

Barcelonába érkezve szinte fullasztó hőségbe értem a hegyek után... Egy hetet töltöttem itt a törölt repülőjáratomnak köszönhetően. A város gyönyörű, a napi 7-8 kilométeremet itt is meggyalogoltam "levezetés" gyanánt. Ahová csak tehettem gyalog mentem, hogy minél többet lássak, azonban úgy érzem ez a város több lelkesedést érdemelt volna, több figyelmet tőlem, de éreztem, hogy elfáradtam. Első két nap iszonyatosan zavart a sok ember, a forgalom, a zaj. Ahol eddig én jártam ott többnyire a tehenek kolompja volt a napközbeni zajforrás. Esetleg egy-egy főút forgalma a legrosszabb esetben, de nem egy világvárosé... :)

Elmentem még Montserratba, ami igazán gyönyörű természeti környezetben van. Ez már jobban "bejött" nekem. :)  Beálltam a kör közepére és a golyót megfogva kívántam is a fekete madonnától.

Fél napot töltöttem a barcelonai kikötőben, próbálkoztam a tengerparttal is, de mindenütt iszonyatos tömeg volt.

Két és fél nappal ezelőtt érkeztem haza. Nagyon jó érzés "fürödni" abban a szeretetben, ami azóta is körülvesz. Csak köszönni tudom mindenkinek azt, amit az emberektől - ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt -  kaptam az eltelt bő másfél hónap alatt. Kívánom valamennyiüknek, hogy éljenek át hasonlót.

A blogom ezzel nem ér véget. Némi szusszanásnyi idő és az itthoni élet megindítása után szeretném folytatni azon vonatkozásban, hogy a Camino alatt használt felszerelések hogyan váltak be, milyennek láttam, mit csinálnék ma esetleg másként, hátha hasznos tanácsként, tájékoztatásként szolgálnak olyanoknak, akik a jövőben  tervezik Caminojukat.

Szeretném feldolgozni azt a hatalmas mennyiségű fotót, amit készítettem. Első megnézés után látom, hogy előzetes várakozásaimnak megfelelően kb fele dobható, de a másik felének leválogatása után kitalálom, hogy lehet közkinccsé tenni annak számára, aki kíváncsi rá.

És akkor most.... kezdődik az élet a Camino után....

 

 

2 komment

Compostellaba erve...

2011.06.14. 15:31 Kwind

Hat.... beerkeztem... :)))))))

Nagyon erdekesen telt az utolso ket napja az utnak. Bar a gyomrom meg kicsit kenyeskedett, de azert nagyjabol rendben volt vele minden. De meg kell hagyni, talan egy kicsit le is gyengultem a hasmenes miatt, talan azert csak a 30. nap folott jarok, egy kicsit elfaradtam. Ugy ereztem, hogy lassan tenyleg ideje, hogy vege legyen.

Ilyen lassabb bandukolas kozepette ertek el idosebb zarandoktarsaim, jokedvvel, dalolaszva csak ugy futottak el mellettem. Mar csak kb ket kilometer volt az albergueig, de ok mintha az elso kilometereket jarnak. Utanuk szoltam, hogy honnan van bennuk ez a hihetetlen energia. Azt mondta az egyik, hogy a fejemben van... Na ezzel el voltam egy darabig. Igaza van, en belulrol a veget kerestem az utnak es ez is csokkentette a lenduletemet valoszinuleg. Aztan egy kevesse ataludt ejszaka utan kovetkezett (most a nevet nem tudom a varosnak, mert fenthagytam a jegyzetkeimet) amikor az ajto es egy jelentosen horkolo pasi  mellett aludtam (illetve probaltam) ejjel tobbszor eszembe jutott Zoli uzeneteben az a mondat, hogy "sok turelmet a turista-caminosokhoz". A fiatalok ugyanis kint toltottek valahol a fel ejszakat, mikor eszukbe jutott, hogy aludni is kene fel egykor valahogy bejutottak az alberguebe na es onnantol nem aludt senki a 48 fos teremben. Szoval a Camino soran most eloszor jutott eszembe, hogy a melyen elsullyesztett fuldugot valahogy ki kene cibalni a zacsibol. Ugyse ebresztek fel mar vele senkit sem.. Na mindegy, miutan ebren voltam koran is indultam, mert minek aludjon az ember, ha gyalogolni is lehet... :))))

No es persze szentul megfogadtam, hogy az en fejemben aztan nem dolhet el, hogy itt belassulok. Ez is olyan lesz, mintha az elso negyvenet csinalnam. Szinte duhosen gyalogoltam, hogy csak semmi lazitas!!! Gyonyoru terulenet vitt az utunk. Egy hatalmas, osfas eukaluptusz erdoben, ahol az ember nagyon picinek erzi magat... Szajtatva bamultam... egeszen addig, kb ket kilometerrel a napi celom elott meg nem lattam a 20-as kilometerkovet.... Egyszeruen megalltam es neztem. Uristen! 20 km.... Mar csak 20 km van vissza es vege. De hiszen en nem is akarom, hogy ennek az erdonek vege legyen! Annyira gyonyoru. Miert is voltam ma egesz nap duhos? Miert is vagtattam idaig? Elemi erovel tort ram, hogy holnap vege az egesznek. Hogy valoszinuleg soha eletemben nem fogom tobbet latni ezeket az eukaliptuszfakat.... Elkezdtek potyogni a konnyeim... De hiszen ez olyan jo nekem. Igaz hogy faj, hogy jonnek a dombok, az aszfalt, meg mindig valami nehezseg, de... annyira szeretem.... Azt hiszem, hogy ott, abban a pillanatban jott rajtam ki az ut okozta feszultseg... Aztan olyan nyugalom szallt meg, hogy az kezzelfoghato volt... Oromsetava alakult az utolso ket kilometer Pedrouzoig. Es tudtam, hogy ez masnap se lesz maskent...

Igy is lett. Szo szerint besetaltam Compostellaba.. Bar az idojaras meglehetosen mostoha volt, kodos, apro szitalasszeru eso volt egesz ido alatt. En azonban szinte eszre sem vettem. Folyamatosan jottek elo bennem az ut kepei. A kedves pillanatok, az emberek, akikkel baratkoztam, hogy vajon mi lehet veluk, merre jarhatnak, a jo kis alberguek, ahol aludtam, azok, akik drukkoltak nekem otthon es taplaltak az eromet, minden...

Compostella semmit sem mutatott magabol, annyira felhoben, kodben volt. egeszen csak a belvarosban engedte meg latni a katedralis a csucsat... Bar Zoli javasolta, hogy San Lazaroban lecuccolhatok, nekem valamiert megis "teljes diszben" kellett Szent Jakab apostol ele jarulnom. Tiszteletemet tettem hamvai elott es atkaroltam, ahogy ez szokas, sot bar mar nem engedik, de sikerult a bejaratnal levo szobor talpat is megerintenem. Eppen Punkosd masnapjan, a deli mise ideje alatt sikerult beernem es megtennem.

Utana kicsit leultem a katedralis lepcsojen es visszagondoltam megegyszer azokra a dolgokra es azokra az emberekre, akik velem voltak az uton. Azokra is akiknek nem sikerult eljutni idaig, es Lorantra is, aki az utolso inspiraciot adta ittletemhez. Koszonet erte mindenkinek. 

Majd sikerult integetnem tesomeknak is a foterrol, kesobb bejelentkeztem a zarandokirodan, ahol kiallitottak az oklevelet, hogy igazan zarandok vagyok. Segitettek nemi informacioval Finisterraval kapcsolatban is. Utana szallast kezdtem el keresni, mert ugy gondoltam, hogy San Lazaroba majd a masodik ejszakat toltom, ez most itt az unneples helye a lelkemben, a lazitase. Es megvallom oszinten addira el is faradtam mar, hogy visszamenjek Lazaroba, bar tudom busszal is lehet.

Delutan es este setalgattam a varosban ( mi mast csinalhat egy okleveles vandor :))) probaltam az esoszemeket kerulgetni. Nehezen jott alom a szememre. Jo volt ez a nap.

Most Finisterrebol irom e sorokat. Keszulok a vilagito toronyhoz. Sajnos az idojaras bar jobb mint tegnap volt, csekely az esely egy naplemente fotozashoz... Azert megprobalom.

Meg hatra van a zaroakkordja a vandorlasnak. Ki fogok menni az oceanhoz, megmosakszom benne, mert furodni kisse hideg a viz es a levego is. Aztan kivalasztottam mar az aldozatat a ruhataramnak: az egyik polom lesz az. Tegnap vettem egy ongyujtot, remelem teszi majd a dolgat.... Aztan varom a napot, hogy lenyugodjon... utanna azt tervezem itt en is.

 

 

 

 

7 komment

Compostella elott ket nappal...

2011.06.11. 15:10 Kwind

Az utolso napok sem telnek el esemeny nelkul.... Utoljara Portomarinbol jelentkeztem... Na utana jo lazas lettem es egesz ejjel ment a hasam.... Ugy mint a vizfolyas. Valoszinuleg a delben evett tortilla-tol, ami egyebkent nagyon finom volt es jol esett. Ez egy tojasos etel, speciel en a krumplis-hagymas valtozatat ettem ebedre. Mar kb ket oraval a kaja utan ereztem a gyomromat, amit egy whisky segitsegevel probaltam rendbe hozni. Hat ennyire sikerult. Mindenesetre erdekes volt a portomarini albergue hospitaleraja... Mondtam neki, hogy nagyon fazom (ertsd ment fel a lazam) szeretnek kerni egy plusz takarot. O kozolte, hogy csak valamilyen szolgaltatassal jar egyutt. Hiaba problakoztam, nem adott. A vegen a szomszed agyon levo spanyol "lanyok" konyorultek meg rajtam, ok egyszer csak ram teritettek a sajat pokrocukat es ok ketten aludtak egy alatt... Hat... Megindito volt. Hoztak meg valami gyogyszert is a draga lelkek, de nem mertem bevenni, mert nem tudom mi lehetett...

Igy a masnapot nemi kozlekedes beiktatasaval kellett folytatnom, majd gyalog, igy eljutottam Casanova-ba. Ez egy pici, de nagyon tiszta es kedves albergue. Igaz, hogy se bolt, se etterem nincs a telepulesen, de en nem is nagyon ettem. Odaerkezesem utan negy orat aludtam egyfolytaban annyira kimerultem a nap utan. Akik ismernek tudjak, hogy nem nagyon szoktam nap kozben aludni, ugyhogy nalam ez csucsnak szamitott... Este probaltam enni egy kis bagettet uresen, az mar bennem maradt. Meg volt egy kis hoemelkedesem es vegig aludtam az ejszakat...

Casanova csak almaimban volt, meg persze a karjaiban ringatott egy kedves kis albergue kozvetitesevel, de jott a reggel es folytattam tovabb az utamat. Ismet talalkoztunk ut kozben Attilaval a magyar sraccal, akivel mar korabban, sot nehany pillanatig ismet negy magyar volt egyutt. Egy fiatal fiu es lany is epp egyidoben volt velem egyutt az ut egy pici szakaszan. Ma este itt Arzuaban talalkoztam veluk, ha jol lattam talan vasarolni mentek. Innen en is oda megyek mert nemcsak hetvege, hanem Punkosd jon, tehat nemcsak vasarnap, hanem hetfon se lesznek nyitva a boltok.

Most mar valoban kozel vagyok Compostellahoz, valoszinuleg a kovetkezo bejelentkezesem mar onnan lesz.

Tovabbra is koszonom a kommenteket :) nagyon, de nagyon jok a lelkemnek!

3 komment

Nehany nap potlasa a vegjatek elott... :)

2011.06.09. 15:20 Kwind

Huh. hat az irassal jol el vagyok maradva, de egyre kevesebb idot lehet kapni ugyanannyi penzert es most is csak netkavezoban sikerult gephez jutnom, ugyhogy megint csak rovid tudok lenni.

Santa Catalina de Somoza utan Foncebadonban aludtam, ami egy nagyon hangulatos albergue volt, egy szinte lakatlan kis faluban a Ferro Cruz elotti utolso megallasi lehetosegkent. Kicsit indiai feelingje volt, meg jogat is tartottak reggel, aki ott maradt. Az albergue mellett szabadon elo lovak mellett ucsorogve, hatalmas messzesegbe ellatva a hegyek kozott irogattam a naplomat. Hat, nagyon klassz volt. Nem bantam meg, hogy nem mentem tovabb. A masnap reggeli Ferro Cruz-os fotozasrol irtam mar par sort. En is elhelyeztem a ket kovet amit magammal vittem. Remelem tenyleg ott is maradt hatra az elmult elet nehezsegei mindket kaviccsal.

Ezek utan Ponferrada kovetkezett celpontkent. Gyakorlatilag egesz nap betonon kellett gyalogolni, ez nem volt valami lelekemelo. Meg labemelo sem... Delutan amint kimostam, 10 perc mulva el kezdett zengeni az eg, ugyhogy nem is szaradt meg semmim. Az albergue bar jo volt, el lehet kepzelni, hogy ket alagsori szobaban kb 80 fos teremben volt a szallas. Azert aludni lehetett.... Miutan haromnegyed 11-kor lekapcsoltam avillanyt a legtobbunk oromere, hogy a pakolaszok vegre csituljanak. Isteni kajat ettem vacsorakent egy torok etteremben, de a varost a vihar miatt megnezni nem lehetett.

Masnap reggel lattam, hogy micsoda prima kis var van a varosban, tenyleg szep volt. Nemi hajnali fotozas utan tovabb haladtam Villafranca de Bierzo fele.

A kovetkezo nap azert maradt emlekezetes, mert eddig pszichesen ez volt a melypontja az utnak. Harmadik napja gyalogoltam szinte vegig aszfalton, de legalabbis kozvetlenul az ut mellett.. Nekem ez nagyon nem jon be. Aznap nem is mentem tobbet 18 km-nel, azon is ugy vonszoltam magamat vegig. Viszont este Vega de Varlcarce-ben talalkoztunk ismet Dorival es Vikivel. Kozos vacsora kozben ismet jo volt a hangulat.

Masnap tovabb indultunk fel a hegyeknek. Nemes egyszeruseggel kockara fagytam. Fagytunk. Eros emelkedo miatt megizzad az ember, fent viszont felhoben levo taj, apro szemcses esoszeru nedvesseggel. Plussz jeges szel... Szoval nemi ColaCao bevitel megnott (forro csoki). En lemenekultem a hegyrol, Doriek maradtak. Eljutottam egeszen Fonfriaig ahol aludtam. Egy nagyon klassz kis albergueben, ahol a hospitalero srac (Kubai fiu es a felesege)  vacsora utan olyan tancbemutatot rendezett, hogy a kornyeken nem volt olyan. :)

Kovetkezo nap Sarria volt allomaskent, a samosi gyonyoru kolostor erintesevel. Sajnos bemenni nem lehetett, csak negy utan lehetett volna de nekem tovabb kellett jonnom. Sok felujitasi resz van kivulrol, de azert csinaltam nehany fotot.

Sarria igazan mely nyomokat nem hagyott bennem. Viszont potoltam a Varcarceben hagyott pizsamagatyomat, ami jo hir.

Gyorsan be kell, hogy fejezzem, mert lejar a rendelkezesre allo ido. Ma Portomarinban vagyok, ami azt jelenti, hogy atleptem az utolso szaz kilometeres szakaszba. Ha az egiek is ugy akarjak, akkor most mar kezdem hinni,hogy sikerulni fog az ut.

Igyekszem jelentkezni majd ismet.

 

5 komment

Gyors bejelentkezes

2011.06.07. 18:06 Kwind

Most csak egy nagyon gyors bejelentkezes, mert kifogtam a vilag leglassubb es legdragabb internetet szerintem. Majd utolag potlom a bejegyzest, ahol jobb lesz a lehetoseg.

Jelenleg Fonfriaban vagyok, gazdagabban egy ujabb vizholyaggal a jobb talpam parnajanak kozepen, meg persze nehany kilometeren. Egyebkent minden rendben, van. Van, hogy tobbet, van hogy kevesebbet gyalogolok, ez sokmindentol fugg. Most mar erosen kezdek kozeledni a finish fele es sok a szamolas, hogy sikerul-e idoben beernem.

A Cruz Ferronal a hajnali fotozas osszejott, ennek orulok, annak kevesbe, hogy kisebb osztalykirandulas jellege volt a dolognak, de hat mindenki latni akarta a napot. Igy hala az egieknek, hogy nem volt felhos az eg. A Facebookra egyebken sikerult feltoltenem egy kepet arrol a reggelrol.

Most befejezem, mert mindjart lejar a net, amint lehet ujra jelentkezem es potolom a kimaradt napokat visszafele is.

Koszonom az aggodasokat es a biztatasokat most is! :)

 

6 komment

Santa Catalina de Somoza-ban

2011.06.02. 16:43 Kwind

O jaj, remelem Attis a labad mar jobban van! Meg jo hogy nem a Ram-szakadeknal tortent az eset, ott kicsit nehezebb lett volna hazavergodni...

En csupa jo hirrol szamolhatok be. :) Leon egy szep kis varos, elso nap csak pihentettem a labam, gondoltam ha a lanyok masnap megerkeznek, akkor ugyis meg fognak nezni mindent. Becsuletesen fekudtem az agyamban egy kb 40-50 agyas terem egyik also agyan a Bences-eknel. Kihasznaltam, hogy a telefonba el lett mentve nehany konyv, igy nem unatkoztam.

Masnap ujra kellett csekkolni, igy Dorival es Vikivel harman elfoglaltuk az egyik also negyes agyat. Az uj tapas amit kiprobaltam - a Flector izesitesu - egeszen jonak bizonyult az Ibuprofenes variacioval, mert masnapi setanal ugyan ereztem a labamat, de nem az a nyers fajdalom volt mar. Sutiztunk, soroztunk, elmentunk vacsizni egy torok kajaldaba a Mayor Plaza csucskeben. Akkora adagot kaptunk, hogy szegyen szemre a felet ott kellett hagynom, nem birtam megenni. A katedralis kivulrol nagyon szep volt, persze belulrol is, de Burgost meg se kozeliti. Se Santa Domingo de Calzadat.

A masnapi terveket este beszeltuk meg. Tudom Zoli, hogy Te a bekas tonal leterest javasoltal, en azonban kifejezetten  taktikai okokbol a kevesbe latvanyos, de joszerevel aszfaltmentes utat valasztottam inkabb (csak a telepuleseken volt bitumen) a labam miatt. Egyebkent a bekak most is ott voltak... :)

Doriek lemaradtak egy kavezonal. En viszont megtaltosodtam, vagy mi, mert olyan elannal mentem, hogy meg se alltam Hospital de Orbigoig. Ez 32-33 km. Na jo azert megalltam pihenni, labapolni, masszirozni, inni, kajalni meg ha fotoztam persze, de iszonyuan ment a gyaloglas. Persze a vegere fajt a labam egy picit, de nem ugy, ahogy korabban. Az a bizonyos Murphy torvenye, hogy ilyenkor persze csak felso agy jut... :)

A Paroquial Albergueben szalltam meg, egy kitudja hanyszazeves kedves helyen. Kulonos hangulata volt. Mivel eleg keson ertem oda igy mosasbol csak a legszuksegesebbet csinaltam meg, mert tartottam tole, hogy nem szarad majd meg estere.

Ma reggel ismet idoben sikerult indulni. Ja azt elmeselem meg, hogy reggelente az indulaskor bizony nincs tobb 5-6 foknal. Ilyenkor gyakorlatilag mindent magunka kell venni, annyira huvos van. Ejszaka is elkel a plusz takaro.

Ma gyonyoru tajra erkeztem. Mar a napfelkelte is szep volt, csinaltam is par fotot. Ilyenkor mindig sajnalom, hogy nincs a nagy gep velem, bar igazan helyt all a regi kis gepem is. Raadasul sikerult masik SD-kartyat venni bele, amivel mukodik is. :)

Viszonylag gyorsan ertem Astorgaba. Ut kozben talalkoztam Daviddel, a los angelesi sraccal, mondta, hogy egy kicsit belassult. Csinaltunk kozos fotot. Megismerkedtem egy amerikaban nehany honapja elo angol egyetemi tanarnovel. Egy kicsit fura az angolja.... Vagy az enyem az. De azert megertjuk egymast. Meg egy szarvas is kedveskedett a hajnali seta soran, igaz csak nehany masodpercig.

Kesobb mar Astorga elott onkentes pecsetelos-donativos-kavezos hely volt. Egy mezitlabas, igen jokepu, hosszu haju srac meselt nekunk az egoista ember bezarkozasarol es a dolgokra nyitott ember boldogsagarol. Egy piros sziv volt a pecsetje... :)

Astorgaban meg akartam keresni Norat, a magyar hospitalerat a kozponti albergueben, de kiderult, hogy epp ezen a heten nincs ott. A varos hasonloan az elozoekhez nagyon szep volt, a foteren a harangot kongato figuakkal, egy meglepetes Gaudi hazzal (nem tudtam, hogy itt is lathatok egyet) es egy monumentalis katedralissal. Sajna oda nem lehetett bemenni. Egy supermercado-ban bevasaroltam es jol bekakaoztam ebed gyanant.

Meg 10 km-t gyalogoltam (igy ma osszesen 26-ot, amivel nagyon elegedett vagyok a tegnapi 33 es nehany napi nyuglodes utan) mire elertam Santa Catalina de Somozaba. Az utolso 5 km folyamatos emelkedo volt, de hihetetlenul szep, sarga viragu bokrokkal teli hatalmas korpanoramas videken, fantasztikusan szep volt. Tavolban havas hegycsucs latszik, balra a Ferro Cruz hegyetol. Most eloszor hallgattam zenet az uton, Zoran zeneje kulonos alafestese volt a tajnak. Remelem egy eletre belemivodott a kepe.. :)

(Azt azert tudni kell, hogy bar a reggelek hidegek, delutanra az arnyek nelkuli napon pecsenyere lehet sulni. Ez is egy ilyen szakasz volt... )

Az itteni albergue egy luxushelynek szamit. Nagymosast tartok, szeles, also agyam van, es csak 10 agy van egy syobaba. Jelenleg meg csak negyen vagyunk benne, de estig meg be is tellhet. Gyonyoru udvara van, tele fecskekkel es egy baratsagos cicaval. Maga a tokely. Vacsira valamilyen talat fogok enni, mondjuk baconos, tukortojasos, sultkrumplisat... Es sort! :)

A kovetkezo megallomat Foncebadonba tervezem holnap, az csak 18 km, de a vege erosen hegynek fel. Ez lesz az utolso megallo a tervek szerint a Ferro Cruze elott. Oda napfelkeltere szeretnek erni. Remelem sikerul, de ez meg odebb van...  

Koszonom mindenkinek az aggodo es a biztato sms-eket is. Jol eso erzes tudni, hogy ennyien gondolnak felem... :) Tobb... meghato... :) Koszonom! :)))

 

 

 

5 komment

Helyzetjelentes Leonbol...

2011.05.31. 10:13 Kwind

Legutobb egy atalakitott istallobol jelentkeztem, most Leonban egy internetkavezoban vagyok. Kave nincs, de internet van. :)

Reggel koran indultunk, hogy ne kelljen nagyon melegben menni, meg egyebkent is lassuak vagyunk. Megprobaltuk ugy pihentetni labainkat, hogy 16-18 km-t probaltunk csak menni, hogy deltol mar piheno legyen.

Igy ertunk el Sahagunba, ami a lehet a legfuturisztikusabb, legerdekesebb eddigi szallas. A lanyok kitalaltak, ha tegnap istalloban, akkor ma diszletraktarban alszunk. Tenyleg olyan volt. :) De kellemes nagy agyak, szellos helyek. Szo szerint szellosek: ajto helyett egy nagy szonyeg volt. Majd ha kepeket is teszek fel otthon, meglatjatok, milyen mokas a hely.

Egy orias bocadillos es egy sor utan kellemesen henyeltem egesz delutan. Oriasi felismeresem volt: otthon draga penzert megvettem a Flector tapaszt es csak cipelem. Meg sose hasznaltam, most itt volt az ideje. Miutan felraktam rendesen el kezdett dolgozni. Egesz ejjel rajta volt.

Masnap El Burgo Ranero volt a cel, szinten roviditett tavval. Sajna az utolso kilometereket meg igy is vanszorogva tettem meg. Kaja utan ismet csak az agyon probaltam tolteni az idomet, olvasgattam, ilyesmi. Erdekes albergueben voltunk egy emeletes valyoghaz, ahol a cserep alatt ezer eves lecekkel oldottak meg a belso boritast. Egy epitesz szerintem bakot ugrott volna ha meglatja. De egyebkent kedves hospitalero volt, beszelt is valamit angolul.

Este iszonyu nagy vihar volt, az albergue melletti fa agait is alaposan megtepazta, karvastagsagu agak tortek le rola. Gondoltunk is azokra, akik netan meg uton voltak valahol a semmi kellos kozepen...

Erdekes hirt is kaptam: toroltek a hazafele meno repulojaratomat. Ujabb kihivas: szallasfoglalas plusszban, es szamolgatas az idot illetoen.

Dorieknak jol ment a seta, ok elhataroztak, hogy masnap tobbet mennek. En nem nagyon volt mire probalkozzak, eldontottem, hogy mivel van busz es vonat is Leonba, ezert inkabb bemegyek valamilyen kozlekedesi eszkozzel, es ott maradok ket napig, hogy pihentessem a labam es gyogyszerezzem.

Miutan a vonat korabban ment, ezert kimentem a vasutallomasra. Mar ott lattam, hogy van egy kis cetli, de csak spanyolul, ami datum es vonatjarat szerint erinti azt, amivel menni szeretnek. Tok egyedul voltam, helyi ember se. Probaltam "telefonos segitseget" kerni, de mire a valasz megjott volna, addigra jottek helyiek es azt mondtak, "no importa" nem fontos... Na aztan kiderult, hogy megis, merthogy a vonat felujitas miatt nem jar. Vissza az albergue ele, de akkor mar rohanva, merthogy a busz nemsoka jott. Es tovabb ment.... Mi meg alltunk es neztuk... Probaltam botjaimmal fenyegetve utana kalimpalni, a nemetek meg eloszor dobbenten neztek a tavolodo busz utan, majd jòt rohogtek. :) En is.

Merthogy a busz megfordult, es ugy jott vissza ertunk. El is vitt a masodik faluig, ott at kellett szalni. Egyebkent nagyon sok Caminos buszozik. Most is voltunk vagy tizen...

Vegre beertem Leonba. A Katedralisnal osszefutottam Gloriaval es baratjaval, aki segitett megtalalni az alberguet az apacaknal. Tegnap kaja utan egesz nap ott voltam kuralva a labamat. Ma setaltam egy kicsit, varom hogy a lanyok beerkezzenek es megnezzuk belulrol a katedralist. Egy jopofa ausztral lannyal beszelgettunk, mikozben vartuk a spanyol ido szerinti 9.30-as internetkavezo nyitast, hogy naluk otthon nincs mañana mindig minden nyitva van... :)

A labam valamivel jobb, de nem az igazi.... Remelem ez az egy plusz nap eleg lesz neki...

Amint tudok jelentkezek ismet! :)

 

4 komment

Aggodas...

2011.05.27. 17:57 Kwind

Hat.... Most egy kicsit el vagyok kenodve... Nem tudom hogy lesz a labammal.... Most eloszor fordult meg a fejemben, hogy nem biztos, hogy vegig tudom majd jarni. Nem a fejemben van a baj, akarom-szeretnem. A lenduletem is megvan hozza, de egyszeruen a labam nem nagyon tud "lepest tartani".

Legutobbi bejelentkezesem ota bejartuk Burgoszt. Mit mondjak... Gyonyoru volt. A varos is es a katedralis is lenyugozoen szep. Jo sok fotot csinaltam. Az albergue bar 170 fos nagy albergue volt, de nagyon modernt, mondhatni minden kenyelemmel ellatott volt. A lanyokkal egyeztetve megbeszeltuk, hogy Burgosztol megprobaljuk behozni azt az utat, amennyi kesesben vagyunk az eredeti tervhez kepest. Fromistara esett a valasztas, hogy odaig kellene eljutni valamilyen kozlekedesi eszkozzel, de vegulis Carrion de los Condesig el kellett, hogy menjunk (ez sajnos 85 kilometer), mert  ott tudtunk visszakapcsolodni a Camino utvonalhoz. Ezzel azt ertuk el, hogy egy napi elonyre tettunk szert az eredeti terveinkhez kepest es gyakorlatilag ket napig probaltuk pihentetni a labainkat a varosi setatol eltekintve.

Egy apaca idosek otthonaban szalltunk meg, eleinte nagyon szigoru volt a holgy, aki rendezgetett bennunket, de kesobb mar baratsagosabb volt. Segitettem a zoldsegek cipeleseben este nekik. Vettunk dinnyet a piacon, teleettuk magunkat. A maradekot nemi unszolas utan odaadtuk nekik. 

Talalkoztunk egy magyar lannyal is, aki viszont Andrassal talalkozott (az egyik fiu, akivel egyutt keztunk).  

Ma reggel indultunk tovabb gyalog, nagyon izgatottan vartam, hogy mit csinal majd a labam. Sajnos reggel kozel masfel oras aszfaltutat kellett megtenni, amit a legnehezebben visel a labam. Osszessegeben veve 24 kilometert tettunk meg, de az utolso negy mar inkabb vanszorgas volt. Igyekszunk nagyon lassan jonni, sokat pihenni, ennek ellenere ennyi sikerul. Nem is azzal van a baj, hogy tobbeet kene, hanem a fajdalommal. ( mi csak ugy mondjuk, hogy MBT-ciposre alakul at a talpunk.)

Ma egy Ledigos nevu telepulesen szalltunk meg egy nagyon hangulatos kis albergueben. Valaha szerintem istallo lehetett es ugy alakitottak ki a jelenlegi allapotot. A kocsma gyakorlatilag az albergue es a bolt is egyben. 75 lakos el itt mindossze, de nem ez a legkisebb telepules ahol eddig megszalltunk.

Szerencsere a hangulatunkkal nincs baj, mindig akad valami rohogni valo. Csak hat a labunk.... Ma meg unneplesre is van ok: Dori szuletesnapja van. Igyekszunk megtenni mindent, hogy ezt ne is tudja elfelejteni. :)

Ja igen es ma Calzadilla de la Cuezaban megleptuk Juditot a magyar hospitalerat, aranyos volt orult nekunk. Beszelgettunk egy kicsit aztan indultunk tovabb.

Egyebkent Burgosbol rengeteg zarandok ult buszra hosszabb-rovidebb tavok megtetelere. Azt hittuk csak mi - vagy meg nagyon kevesen valasztjak ezt a lehetoseget.

Az idojaras egyebkent teljesen valtozatos. Van, hogy odakozmalunk, mert annyira meleg van, de tegnap pl. elert egy hidegfront szellel es ma reggel a softshell dzsekiben es mellenyben menet kozben se volt melegem... Elegge vegletesek a napok.  Eso eddig hal Istennek nem sok volt, ennyi belefert.

Lassan elbucsuzom most.

Koszonom az idezetet, nagyon megfogott. Nem tudom, hogy mi lesz a labammal, lehet, hogy joval kevesebbet tudunk megtenni gyalog, mint amit szerettunk volna. Pedig annyira, de annyira joooooo!!!!!

Koszonom a biztatasokat, igyekszem jelentkezni megint ha lehet majd.

Zoli privátban megprobalok irni, ha sikerul, nezz ra arra is, ha van idod.

 

4 komment

A fejeddel is kell jarnod a Caminot...

2011.05.25. 13:15 Kwind

Ismet itt! :)

Legutobbi jelentkezesem ota eltelt mar nehany nap, nekem olyan, mintha ezer eve lett volna, annyi miden tortenik. :)

Azofra utan, ami egy nagyon kenyelmes, peregrinobarat hely volt "atsetaltunk" Santa  Domingo de Calzadaba. Na itt megint potyogott a konnyem, hogy nincs nalam a nagy fenykepezogepem. A katedralis gyonyoru volt, akar egy egesz napot el tudtam volna ott tolteni. De menni kell tovabb, megceloztuk Granont.

Granonban mindenkeppen szerettem volna megszallni. Ha barki is komolyabban erdeklodik a Camino irant biztosan talalkozott ennek a helynek a nevevel, ahol  a harangtoronyban, szukseg eseten a kapolnaban is lehet aludni. 5*-os modon, a foldon matracokon. Megis mindenki itt akar megszallni, mert olyan kulonleges hangulata van. A konyvek azt irjak, hogy 25 ferohely van atlagban a mi bovitheto. Na mi estere lettunk 50-en... De.... A szallas donativo, es mindenkinek jutott harom fogasos vacsora borral. Kellemes kandallos tarsalgoban egyutt keszitik a kajanakvalot. En kenyeret vagtam fel a vacsihoz. Nagyon hangulatos volt. :)

A kovetkezo allomasunk Belorado volt, ahol kulon aludtam a lanyoktol. Ok megalltak az elso alberguenel, en szerettem volna tovabb menni, de az aszfalt, vagy a betonra erve csigalassuva valok, mert annyira faj tole a labam. Bar nem tul nagy varos, de annyi eleg volt a labamnak, hogy bemenjek a templom melletti reszig es azt mondta a labam, hogy eleg volt neki.

Kezdek rajonni, hogy a Camino nem a tervkeszitesek helye. Mindig sok mindentol fugg, hogy teljesitheto-e az adott celkituzes. Mar most latom, hogy az egeszet nem fog sikerulni gyalog megtenni, mar most 2 nap "kesesben" vagyok magamhoz kepest es meg hol a vege. Tegnap megkaptam a "figyelmeztetest" is.. Egy kanadai-spanyollal beszelgettem, aki azt mondta, sokan nem gondolkodnak a fejukkel. A Camino nem errol szol. A Camino ott van 1000 eve es ott is lesz 1000 ev mulva is. A testemnek engedelmeskednem kell... Sokan azert fejezik be ido elott, mert nem ezt teszik...

Itt Beloradoban tortent meg egy aranyos dolog. Egy regi templom van kozvetlenul a Camino menten. A templomban log egy harangkotel... Nem alltam meg, hogy ne huzzam meg egyszer.... :)

Tegnapi nap nagy vallalast kellett tenni a labainkkal. Miutan az egiek segitseget kertuk elozo nap a harangos templomban, nekialltunk 28 km-t megtenni egy kozepesen nehez terepen. San Juan de Ortegatol Agesig 4 km  van a vegen. Ott mar vegig azt mondogattam magamban, hogy "nem - faj - annyira, nem - faj - annyira". Vegre beertem Agesbe. A lanyok vagy ket-harom ora mulva ertek be. Este konzultaltunk, hogy a kovetkezo szakasz Burgosig nagyon sok betont tartalmaz (csak a varosban 8 km), amit en sem vallaltam be. 

Reggel felkelve atsetaltunk Atapuercaba - aszfalton persze - ahol megegyeztunk, hogy Villafriaig (Burgos szele) elmegyunk taxival, es onnan busszal  a belvarosi reszig. Most itt vagyunk a burgosi szallon, innen irogatok. A valtozatossag kedveert most Dori van dokinal. Az esti kupaktanacsban a mai napi piheno mellett holnappal kapcsolatban eldontjuk, hogy "behozzuk-e" a ketnapos lemaradasunkat vonattal vagy busszal. Egyszeruen pihentetni kell a labainkat, ha vegig akarjuk csinalni a Caminot, maskent nem megy.

Itt a katedralist lattuk mar kivulrol, lenyugozoen szep. Delutan megnezzuk belulrol is. Meg van itt a varosban egyeb latnivalo is. Egeszen mas mint Logrono volt, baratsagosabb.

Megintcsak meg kell koszonjem mindenkinek az aggodast es a jokivansagokat. Hiszitek vagy sem, konnyekig lehet hatodni rajtuk. De a masik ket lany is ugyanezt mondja, hogy neha elerzekenyulnek a kommenteken es a leveleken, amit a mailcimeikre kapnak. Koszonom, hogy ennyire gondoltok ram. Higgyjetek el en is Ratok! :)

Amint lehet majd ismet jelentkezem.. :)

6 komment

Nemi (ekezet van az e-n!) bonyodalom...

2011.05.21. 16:45 Kwind

Utolso jelentkezesem ota a haladasi utemem meglehetosen lelassult. Ennek tobb oka is van. Viana nagyon szep kis hely volt, tul vagyok az elso bocadilloson, amivel azonnal megbaratkoztam, azota is azt vacsorazom, ha tehetem. Aki nem ismeri, ez egy hosszu bagett fele felvagva, benne nagyon finom sonka es sajt. Sok felekeppen lehet kerni, de nekem ez jott be legjobban.

Vianabol elindulva meglehetosen kalandosan alakult az eletem. A masodik emeleti agyrol kora reggel menekulesszeruen tavoztam hajnali 5 orakor, amikor meg sotet volt. Nana, hogy nem talaltam meg a jelet. Az a keves helyi, akit ebren talaltam szepen raterelt a Logronoba vezeto fokozlekedesi utra. Mondtak, hogy egy kilometerre becsatlakozik a Camino utba. Be is csatlakozott, csak nem Viana utan, hanem Logrono elott egy kilometerrel. Igy kb 10 kmt gyalogoltam egy szal fejlampaval a fòut mellett sotetben a jelre varva. Nagyon sokat kivett belolem ez a szakasz, Navarette-be erve eldontottem, hogy nem megyek tovabb. egyszeruen nem ment. Majd ket orat vartam az albergue nyitasara, ahova az elsok kozott mentem be es a legnagyobb pakolas kozepette masfel orat aludtam a kimerultsegtol. Utana ugy dontottem, hogy lemegyek a dokihoz a pottyeimmel, mert egyre tobb volt beloluk. Na ott megtudtam, hogy semmi kozuk a naphoz, hanem a ket nappal korabbi szallason poloska volt az agyban. Nemi otthonnal valo konzultacio utan kiderult, hogy minden holmimat ki kell mosni 60 fokon, akkor pusztulnak csak el az allatkak.

Reggel megkertem a hospitalerot, hogy maradhassak, mert volt mosogep, rendes volt megengedte, de meg kellett varni amig megszaradnak a cuccaim. Igy esett, hogy az alberguenal utolert Dori es Viki, akikkel egyutt kezdtunk SJPP-ben. Jot beszelgettunk, aztan ok indultak tovabb Ventosa-ba, a kovetkezo telepulesre.

Varakozas kozben kiderult, hogy mi volt az aznapi "kesedelem" ertelme, de mivel ez kicsit hosszu tortenet majd kesobb tudom csak elmeselni. A lenyege: sajnos tanuja lehettem, hogy egy holland caminos tarsamnak be kellett fejeznie az utjat.

En viszont folytattam a kovetkezo faluig, ahol nemcsak a magyar lanyokkal talalkoztam, hanem befutott Zoli is a negyedig honfitarsunk, akivel indultunk.

Nagyon jo szallas volt, nagyot aludtam a szokasos bocadillos utan. Reggel gregorian enekre ebredtunk. Kicsit szurrealis elmeny volt, amikor a vecen az elet nagy dolgat gregorian zenere alkotom... :) De egyik legkellemesebb szallas volt eddig.

Zoli, ma itt vagyunk a lanyokkal Azofraban a ketszemelyes szallasnal, amit irtal. Ma egy "csajos" nap volt, egyutt mentunk egesz uton es beszelgettunk. A szallas itt is kellemes, most eloszor nem lesz csak egy ausztral no szobatartsam, akit veletlenul Klaranak hivnak. A hospitaleronak az edesanyja magyar volt, nehany szot tud is magyarul. Ket nagy puszit is kaptam tole, majd elmeselem kesobb, hogy miert.

Nem gyozom megkoszonni a biztatast, amit kapok. Nagyon jo erzes am. Probalok legkozelebb is jelentkezni amint lehet!

 

 

 

8 komment

Minden napnak van tanulsaga...

2011.05.18. 19:54 Kwind

Megint csak picit tudok itt lenni. Azt hiszem inkabb majd a naplom alapjan probalom meg hazateresem utan leirni a dolgokat, itt csak nagyon rovid az idom.

A harmadik gyaloglassal toltott nap vegre meghozta a zarandok hangulatot. Egyedul mehettem sok helyen, bar a tomeg most is nagy es ez sajnos ranyomja a belyeget a haladasi utemre. Sokkal tobbet neznek meg, ha mondjuk lehetne elore foglalni es nem lenne az a kenyszer, ha nem ersz idoben nincs szallasod.

Visszaterve Cizur Menor-ban a Maltaiaknal toltottem az elso igazi Caminos napomat. A templom lepcsojen ulve fuvolaszot hallgattam, hat gondolom ide illo hasonlat: Isteni volt. Ismerkedek mindenfele emberrel, itt mar a vilag osszes foldreszerol talalkoztam emberekkel. Meg kaptam az elso zarandokoknak szolo aldast is.

A kovetkezo napom Cirauqui-ig vezetett. Hat ez egy gyonyoru kis varos tele gyonyoru regi hazakkal, szuk kis utcacskakkal. Nagyon imadtam.

Tegnapi napon Villamayor de Monjardin-ban aludtam a holland alberguben. Ez meglepetes volt ahogy kinezett, de erdekes hely volt es is. Vacsora utan meditacio volt halk zene es csend. Ez is uj volt nekem. Lassan kezdenek ismeros arcok lenni. Sok ausztral van, es nyelvi furcsasagaik ellenere veluk vagyok legjobban talan. Meg egy sved holggyel es egy holland hazasparral. Tegnap az Irache-i borkutnal a tesom latott webkameran. :) Ittam az egeszsegere. :)

Ma Vianaig jutottam. Most volt az elso 32 km-es tavom. Elegge elfaradtam, de szerencsem volt az utolso ket agy egyiket kaptam meg. A kalandszeretok kedveert: a masodik emeleten van az agyam. Na nem az epulet, hanem az emeletes agy masodik szintjen. Kepzelhetitek 32 km gyaloglas utan hogy lehet felmenni. Hat meg lejonni rola.

Most lassan be kell fejeznem. Nagyon koszonom a drukkolast, higyjetek el, hogy nem tudjatok mennyit jelent nekem egy-egy nehez terepszakaszon.

A ma nap mondasa is megszuletett: Errol az utrol lehet fotokat kesziteni, lehet beszelni rola, de igazan csak atelni lehet... Koszonom megegyszer, s ha lehet majd megint jelentkezem. :)

 

5 komment

Elso tapasztalatok

2011.05.14. 19:17 Kwind

Na ezt most masodszor irom, mert az elsot sikerult kitorolni.

Csak roviden tudok irni, mert sokan várnak a gepre es ekezet nelkul. Az elso tapasztalataimban vannak jok es rosszak is. Hogy a rosszal kezdjem, iszonyu a tomeg. Egyszeruen alig van hogy egyedul lehetne vandorolni.

Elso nap eljutottam Orissonig, ott sajnos nem volt hely a szallason. Mivel az idojaras nagyon rossz volt (50 m alatti latotav es kodszitalas), nem mertem megkockaztatni elindulni a hegyekbe. A ket magyar fiu mar korabban tovabb ment, a ket magyar lanynak volt elozetesen szallasfoglalasa, nekem nem. Igy vissza kellett mennem 2,5 km-t, ami nem nagy tav, de 300 meter lefele. Nagyon rossz erzes volt. De egy nemet csapat karpotolt az egeszert, meg a masnapi latvany.

Masnap Honto-bol indultam at Roncesvallesbe. Nem volt konnyu, de jutalom volt a gyonyoru napsutes, igaz eros szellel, de fantasztikus tajjal. Semmiert nem hagytam volna ki. Szabadon elnek a lovak es  ott maszkaltak kozottunk. Halat adtam azert, hogy tegnap visszaparancsoltak az egiek. Lehetlen lett volna teljesiteni es kimaradtam volna ebbol a gyonyorusegbol.

Zoli! Roncesvalles teljesen megvaltozott. Nem ismernel ra. Oda a hangulatos boltives terem. Igazi modern turistaszallast csinaltak belole. 10 euroert. De a kaja jo volt a kocsmaban es megettem a paradicsomos tesztat is. :)

A mai nap gyilkos volt szakado esoben indultunk es valtakozo erossegu esoben tobbnyire ereszkedtunk a hegyen oklomnyi kovek kozott. Egyebkent is lassan tudok csak haladni, de ez nagyon kemeny volt. Gondolkodtam, hogy eljussak a kovetkezo telepulesig, de az egyebkent is tervezett Estibar/Zubiri-ban alltam meg. Nem volt hely a municipalban, ismet kenytelen vagyok megszallni magan albergueben, ami mondjuk konfortosabb, de dragabb.

A tomeg miatt meg kell valtoztatni a tervezest. Azt kell figyelembe vennem majd, hol van tobb szallashely mert lassu leven nem jut hely. Eddig ez nem volt gond majusba.

Most befejezem, majd ha lehet megint jelentkezem majd.

8 komment

Utolsó estén...

2011.05.10. 22:21 Kwind

Egyedül vagyok. Mindenki elment. Ez az utolsó estém itthon az út előtt. Lassan este fél tíz van. A telefon is elcsendesedett. Magamra maradtam a gondolataimmal...

Boldog vagyok és aggódó. Boldog az indulás kézzelfogható közelsége miatt. A barátaim miatt. Akik újra felhívtak este, hogy mégegyszer elköszönjenek és megfogadtassák velem, hogy nagyon fogok vigyázni magamra. A testvérem és a menyasszonya miatt. Igen, menyasszonya, mert az elmúlt héten még ez az öröm is megadatott. Ők mentek el utoljára. Magukkal hoztak egy a szülői háznál közösen kiásott kavicsot, hogy magammal vihessem az ő kövüket is az útra. Ez a feladat még holnap rám is vár. Találni egy alkalmasnak tűnő, nem túl nagy, de nem is apró szilárd képződményét a földnek, melyet elvihetek a Ferro Cruze-hoz.

Aggódó a média egyes, várhatóan engem is érintő hírei miatt, mely jelentős bizonytalanságot okozhat a jövőmet illetően. Rossz úgy elindulni, hogy nem tudod mire érsz vissza néhány hét múlva. Talán már ez is része a rám váró megpróbáltatásoknak, amit szívesen kihagytam volna. De az ember gyakran nem válogathat. Ez is egy ilyen helyzet. :(

Az úttal kapcsolatban én egyenlőre csak az első két nap távolságig gondolkodom. Roncecvalles-ig. Kicsit tartok a hegyektől. Na jó nem kicsit. Csak reménykedek abban, hogy képes leszek helyes döntéseket hozni a szükséges helyzetekben. Hogy helyesen értékelem majd a testem  szükségleteit és meg tudom majd különböztetni a fáradtság természetes velejárójaként jelentkező fájdalmat a figyelmeztető jelzéstől.

Megvolt életem első online check-in-je is.  Imádok repülni. A felszállás is jó, de legjobban a leszállást szeretem. (No nem azért... :)))) A 16F ülést választottam. Ez jobboldalon az ablak mellett van, a szárny mögötti részen. Onnan jó eséllyel szemmel tarthatom hogy csapkod menet közben szárnyával a gépmadár, és persze a fékszárnyakat, amikor landolásnál teljesen maga alá hajtja a végeit. A reptér mellett nőttem fel. Mindíg csodálattal adóztam a technika e vívmánya iránt. Akkoriban a fa tetejére felmászva lestem a le s felszálló gépeket. Irdatlan távolinak tűnt /és nem csak az életkorom miatt/ , hogy valaha egyszer én is repülni  fogok egy ilyenen. Azóta szerencsére többször is gyakorolhattam az utazásnak ezt a módját. Mint ahogy holnap is.. Repülni fogok a Camino felé...

Most pedig szeretnék még valakit megszólítani ma este: 

Kedves Zoli! Sajnos személyesen nem sikerült találkozunk indulás előtt, így e módon szeretnék köszönetet mondani neked mindazért a segítségért és támogatásért, amit a felkészítésem során kaptam Tőled. Remélem, hogy minden tanácsodra időben emlékezni fogok. Anikónak pedig azért a türelemért vagyok hálás, amivel viselte Camino-s "őrületünket". Nem áltatlak Anikó, bízom benne, hogy néhány hét múlva az én kalandjaimat hallgathatod majd. Ki tudja?! Hátha egyszer Te is kedvet kapsz... :))))

...Hát akkor... Buen Camino!

6 komment

Várakozás

2011.05.05. 18:17 Kwind

Ma az utolsó, még hiányzó darabját is elkészítettem a felszerelésemnek: a kagylót. Az Adria mélyéről hoztam, valamikor évekkel ezelőtt. Egy olyan fésűskagyló, melynek mindkét fele együtt áll. A gyűjteményes polcomon leste a hétköznapjaimat. Nem tudta - igaz én se - hogy egyszer kitüntetett szerepet kap: a zarándokok ősi jelképeként tanusítani fogja hovatartozásomat egy vándorlás során.

Türelmetlenül várom már az indulás idejét. De mellette nagyon jó érzések is kerülgetnek. Nagyszerű dolog, hogy az indulás előtt a barátaim szinte mind találkozni akarnak velem. Nem akarnak elengedni búcsúölelés nélkül... Nagyon melengeti a lelkem. Köszönöm nekik! Köszönöm Nektek!!! :)))

 

4 komment

Soy un hombre muy honrado...

2011.05.02. 19:44 Kwind

Az előkészületek végleg a finishbe érkeztek. A mai napom egy esetleges vészhelyzettel kapcsolatos előkészületekről szólt.

Az útlevelet őrző tok belső felületére készítettem két méretre vágott papírost. Az elsőn egy remek kis fordító program segítségével angol és spanyol nyelven feltüntettem az egyes gyógyszerek hatóanyaga iránti érzékenységemet, a különleges esetben értesítendő kontakt személyek nevét és telefonszámát, valamint az egészségügyi biztosítással kapcsolatos információkat.  A másik kis papír spanyolországi magyar követség és a barcelonai konzulátus elérhetőségét tartalmazza. Egyikre se legyen szükség, de azért jó ha van ilyesmi az embernél. Noha tudom, hogy lesznek más magyarok is velem párhuzamosan kint, de egymástól függetlenül megyünk, baj esetén elsősorban magamra kell, hogy számítsak. 

Sikerült minimalizálni a cipelendő papírok számát. Nagyon környezebarát (és súlytakarékos) módon, kétoldalas nyomtatással mindössze négy plussz két lapot viszek magammal:

  • repülőjegy Malév,
  • repülőjegy Vueling,
  • szállás visszaigazolás Barcelona,
  • egy lapra zanzásított spanyol Camino-szótár és
  • 2 db TGV vonatjegy.

Illetve van még egy fél lapom. Ezt legutóbbi héten a kertben ücsörögve fundáltam ki. Én nem nagyon tudom angol nyelvű zenék szövegét, csak hellyel-közzel "bikicsunáj"-os szinten. Spanyolt meg egyáltalán nem. Arra gondoltam, hogy jó lenne valami olyasmit megtanulni, amit a helyiek nyelvén lehetne énekelni. Ami egyszerű és talán közismert...

Azt hiszem elsőre "rányúltam" arra, amit kerestem. Ez pedig a néhány évvel ezelőtt Antonio Banderas által énekelt, gitárral kísért Desperado. A dallama mindig tetszett, igazi latinosnak tűnő, pergő ritmusú zene. Gyorsan megkerestem a dalszövegét az internetről, és kiderült, hogy az se nagyon "sárkányos". Aztán elkezdtem tanulgatni. Bár a szövege nem túl bonyolult, viszont épp a gyors ritmusa miatt már-már nyelvtörő sebességgel kellene énekelni. Ez abszolút nem egyszerű, legalábbis számomra. De azért most már vannak részek, amelyeket sikerül időben kimondanom. :)

Aztán eszembe jutott egy dolog: nem ártana lefordítani, hogy miről is szól a nóta, mert valamennyiünk tarsolyában van egy-egy olyan kósza történet, amikor hogyismondjamcsak... csacskaságot tanult meg a lelkes próbálkozó - no nem saját magától, hanem tréfás segítők támogatásával.

Tipikus példája a baráti nyelvoktatásnak, amikor két kedves ismerősöm is részt vett egy olaszországi tanfolyamon. Az egyiknek igencsak megtetszett az étteremben az ott dolgozó hölgy és meg szerette volna hívni egy Baileys-re. Segítségül hivta másikuk olasz nyelvtudását, aki többször is elismételtetve betanította az adott szöveget. No a nagy igyekezetben az nem tűnt fel, hogy a Baileys szó sehol se volt a mondókában. :))) Ha jól emlékezem, talán a kezét kérte meg a leányzónak egy ital helyett...

Hogy témánál maradjunk... Néhány roppant fontos alapszó már ismerősen csengett a szövegből: aguardientes - pálinka, vagy a tequila blanco - fehér tequila. Aztán a ló és a gitár szó is elhangzik benne. Ismét segítségül hívtam a a már említett fordító programot és így végképp megnyugodtam, hogy - legalábbis hangulatát tekintve - jó zenére esett a választásom. Remélem lesz majd kint kivel együtt énekelni... :) Legalább egyszer... :) 

Elérkezettnek láttam az idejét az indulás előtti utolsó hátizsák pakolásnak is. Ismét tételesen átnéztem, hátha valamitől még meg tudnék válni, volt aminek a cseréjén gondolkodom. A súly szempontjából azonban lényeges változás szerintem nem nagyon fog történni, de ez csak a holnapi bepakolásnál derül ki. Eltávolítottam az összes cimkét a feleslegesnek ítélt helyekről a pólókból, törcsiről, fehérneműről. Roppant kellemetlen tud lenni egy ilyen bigyó, ha dörzsölni kezdi az embert. Holnapi nap bepakolom az cuccokat és azután már nem szándékozom az utazásig változtatni az összetételét.

A hátizsákomra felkerült a Budapesti El Camino Klub felvarrható emblémája is. Tehát: tényleg szinte minden indulásra kész...

 

 

11 komment

Néhány szó az albergue-król

2011.04.25. 16:32 Kwind

Ismerőseim közül néhányan rácsodálkoztak, hogy nincs lefoglalva szálláshelyed? Akkor hogy lesz majd? A válaszom: igazándiból nem tudom. Persze olvastam mindenfélét már szálláshelyekről, hospitalerok-ról (szállásadó, szállás fenntartó) sátrazásról, sőt szabadban alvásról is. Na ez utóbbit azért elkerülném. Nem mintha nem szeretném a kalandot, de valószínűleg én is öregszem, vagy mi....

Ami eddig összegyűlt a fejemben információt röviden megosztom, aztán gondolom, hogy út közben több mindent és személyes tapasztalatokat is tudok írni majd.

Alapvetően három féle albergue létezik: egyház által fenntartott, állami kezelésben lévő és a magán albergue-k. Ezek ellátottsága és kényelmi szintje elég nagy változtatosságot mutat. Hallottam már kétágyas szobáról, ami inkább a magánszállásoknál jellemzőbb, de nem ritka a 80-120 fős hangárnyi helyiség sem, ahol két, sőt három szintes emeletes ágyakon nyer a vándor elhelyezést. A legtöbb helyen van lehetőség egyszerűbb étel megfőzésére, de előfordul hogy az árban benne van a vacsora, vagy a reggeli, esetleg mindkettő. Ezek természetesen zarándokhoz méltóan szerény étkezéseket biztosítanak. A szállások ára 3-10 euro között változik, de a magánszállások lehetnek ennél drágábbak is. Előfordulnak úgynevezett "donatívo" szállások is, amelyeknél adomány elven működik a fizetés.

Az albergue-k általában dél és kettő között nyitnak. A helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik. És bizony ha betelt, akkor hiába gondoltál pihenőre, hacsak nem akarsz a kertben éjszakázni - vagy netán van sátrad - akkor bizony bandukolhatsz tovább. Szerencsére ez a probléma inkább a nyári  zarándok csúcsszezonban szokott előfordulni.

Ezeket a zarándokszállásokat csak a kezdőállomáson kiváltott Credencial-lal (zarándokútlevéllel) lehet igénybevenni. Az első nap a zarándokigazolvánnyal együtt kap egy listát is az aktuális szálláshelyekről a vándor. Ez nyújt segítséget számára a tervezésben a napi távok tekintetében. Aztán jöhet a gyaloglás...

A helyzet az, hogy már nagyon be vagyok sózva... :) Nem nagyon köt már le semmi hétköznapi dolog, fejben már a Camino-n vagyok. Csak bírjam végig... Nagyon szeretném megcsinálni. Nem a teljesítmény miatt. Egyszerűen csak... ott kell lennem.... 

2 komment

Itt a vég...

2011.04.25. 16:17 Kwind

Az éjjel meglátogatva a kishelyiséget a Paloma típusú vécépapír zacsiját Pamplona-nak olvasam... Ez itt a vég... :))

(Pamplona az első nagyobb település a Camino során,  a nyári bikafuttatásáról híres.)

1 komment

Utolsó simítások...

2011.04.23. 13:28 Kwind

Felszerelésem utolsó hiányzó darabjai a melegruházati cuccok problémája. Ebben a kérdésben még mindíg nem tudok dűlőre jutni. Túl sokat se szeretnék magammal vinni, mert ha jó idő lesz, akkor csak cipelhetem az úton. Ha viszont keveset viszek, akkor tuti megvesz majd az Isten hidege, úgy fogok fázni.

Igazándiból voltam már úgy az Adrián júniusban, hogy polárpulcsi plusz viharfelszerelés (nadrág is!) volt rajtam és akkor volt elviselhető a hőmérséklet. Ide viszont mindent nem vihetek. Amivel számolni lehet a reggeli hűvös időszak, a hegyek tetején lévő erősebb szél, tavasz lévén az eső, akár napokig is, szóval... bármi... És ne feledkezzek meg arról a fázásról sem, amit kimerültség esetén érez az ember. Egyszóval mindenképp hathatós "fűtés" is szükséges. (Pálinkát üvegbe mégse vihetek, mert nehéz, a műanyagba meg nem jó! :)

Az alapgondolatom egy vastag polárpulcsi, és a viharkabátom volt. Viszont a kettőnek a súlya 1 kg. Ez sok. Ráadásul nem túl jól variálhatól.

Én szeretem a mellényt, mivel mozgásnál kellő szellőzést ad, de a test maghőmérsékletét - főleg kisebb légmozgás ellen - kellemesen megtartja. Polárpulcsival nagyon jó eredményt érhetek el hőmérséklet tekintetében. Viszont szél esetén nem ad védelmet a karomon. Mondjuk, ha nagy a szél, akkor felvehetem a ponchót. Aztán győzelmi zászlóként szállok, mint egy kifeszített vitorla. Esőben még megoldás lehet, de ha csak a szél fúj.... Szóval ez a variáció sem győzött meg.

Aztán a vastag polár nagy helyet is foglal, jó lenne inkább két vékonyabb, azt külön-külön is fel tudnám venni. Újabb mérlegelések következtek. Sajnos nem kerültem közelebb a megoldáshoz.

Tűpontnyi fény tűnt fel az alagút végén: az egyik túraboltban javasolták a softshell dzseki használatát. Sajnos azoknak az áruk volt a túlsúlyos.

Egyszercsak Zoli telefonált: úton vannak Pest felé, és az egyik áruházban találtak shoftshell mellényt, szerintük jó rám és igen kedvező akcióban el lehet hozni. Gondoltam bátor leszek,  látatlanban igent mondtam.  Épp hogy jó lett rám. Nagyon örültem neki!

Sajnos az első hidegebb-szelesebb próba bebizonyította, hogy hiába alatta a polárpulcsi, a softshell mellény nem elegendő a "boldogsághoz". Jéggé fagyott a karom. Újra felmerült a viharcucc lehetősége. Egyszerűen fáztam.

Valamit nem jól csinálok. Mások olyan sok mindent visznek magukkal, amit nekem eszembe se jutott vinni, mégis hogy férhetnek bele az ajánlott súlyhatárba?... Átpakoltam a zsákot. Polár is csak egy jöhet. Egy harminc dekás, ami vastagabb, de mégse fél kiló... Egy szépséghibája van: igazi babarózsaszín. A tisztántarthatósága kicsit aggaszt. A színétől eltekintek... nem vagyok az a kimondottan barbis stílusú... legalább lesz valami színes is rajtam.

A végsőnek tűnő megoldást a szomszédasszonyomék tévécseréje jelentette. A Pólus Centerben őgyelegve az igazán tuti tévét kerestük, ami szép, olcsó, jó, mindent tud, sőt hónap végén még kölcsön is ad. De ha már itt vagyunk, akkor bekukkantottam a Hervisbe. Ott meg visszakukkoltak rám. Egy kabát kacsintgatott egészen hátul jobb oldalon. Egy shoftshell volt.

Saját márkás modell, fekete-szürke kivitelben. Hosszított derék... hm... megemeltem. Egészen könnyűnek tűnt... Gondoltam felpróbálom. Mintha rám öntötték volna. És az ára is elérhetőnek mutatkozott, bár ez már kétség kívül felette volt a költségvetésben előirányzottaknak. Másodszor is felpróbáltam... Mit kéne kivenni a zsákból, hogy ezt elvihessem?

Merész húzásra szántam el magam. Megveszem, ha belefér 40 dekába a súlya. Kerestem egy eladót. Nem volt túl lelkes, közölte, hogy nincs mérlegük, majd pakolt tovább. Nem adom fel! Megyek előre egészen a pénztárosig. Elmondom neki, hogy a kabátot szeretném megvenni, felpróbáltam és tökéletes. Viszont csak akkor viszem el, ha 40 deka alatt van.

A biztonsági őr gyanakodóan vizslatot.. Mi van???!!! Egészen közel jött. Látott már olyant, hogy a színe, a mérete, a fazonja, a...  a... a... nem volt megfelelő egy nőnek, de ilyen némbert, hogy csak akkor veszi meg, ha elég könnyű, még valószínűleg nem látott...

Pénztáros kislány telefonál, mint kiderült az előzőekben az üzletvezetővel beszéltem, ő pedig megmondta már, hogy nem lehet lemérni. Konszenzus született: kifizetem, és ha bárhol le tudom méretni a Pólusban (mondjuk az 5 méterre lévő kis péküzletben)  és nem megfelelő, akkor visszaveszik. Még az se jelent gondot, ha kártyával fizetek. Nem igazán értettem, hogy miért nem lehet annyi rugalmasság bennük, hogy ennyi macerát elkerülve átruccan a néhány bámészkodó eladó közül valamelyik, leméreti nekem és a kedves vevő jóérzéssel távozik kabáttal vagy anélkül.

Végül kifizettem a kabátot és láss csodát, le tudtam méretni szemben lévő boltban - bár kétségeim voltak, hogy egy élelmiszeres mérlegen lemérhető-e egy zsír új kabát és remélem, hogy ÁNTSZ-es nem olvassa ezeket a sorokat - nagyon kedves volt az eladóhölgy. De a kabát 47 deka. A várakozás és a szüttyögés eldöntötte bennem: hazaviszem, kicsit átpakolom a cuccokat és hátha belefér az a plusz hét deka...ha meg nem, akkor másnap is visszahozhatom.

A túraszandálom bánta a dolgot. Ezzel együtt sikerült újabb problémát generálni. A meglévő papucsom - amit a zuhanyozáshoz tettem el - alkalmatlan volt akár egy kisebb sétára is. A bakancsom mellett azonban mindenképp vinni szerettem volna valamit, ami a lábamon lehet szellőzésként a napi penzum teljesítése után.

Próbáltam valami olcsó megoldás után nézni, kínai piacon valami kis csettegőt venni, de nem jártam sikerrel. Olyan ami az én céljaimnak megfelelő lett volna, nem találtam.

Igazság szerint volt valami, ami foglalkoztatott ezzel kapcsolatban. A meglévő otthoni papucsom már a végét járja. 10 évet szolgált, megérett már az új vétele. Szerettem volna a vásárlását egy kicsit még halasztani, tekintettel az úttal kapcsolatos kiadásaimra. Viszont gyakorlatilag már az első alkalommal, amikor a felszerelésemet kezdtem összeszedegetni, láttam a papucsom utódját, ami majdnem teljesen ugyanolyan volt, mint a meglévő, csak nem textilbetétes, hanem egybeöntött műanyag. És nagyon könnyű.....

Ismét visszamentem a Hervisbe, azonban most jól felszerelkezve. Nehogymá' ne tudjam meg hány deka is lenne a zuhanyzós/sétálós/otthoni multifunkciós papucs!!! A háztartási mérlegem mérőegységét besüllyesztettem a hátizsákomba és úgy indultam sétálva útnak.

A bejáratnál a biztonsági őr elfoglalta magát a túrabotjaimmal, így lazán besétálhattam a kishátival, amiben ugrásra készen kuporgott a mérleg! Kiválasztottam, felpróbáltam, tökéletesen illeszkedett a lábamra a papucs. Majd következett a mérési művelet. Vigyorogtam. Elépzeltem a biztonsági kamera előtt ülő ember bamba csodálkozását. Mit csinál ez???!!! Megméri a papucsot??? Mi ebben a trükk? Biztos elrakja a táskájába a mérleggel együtt... De nem. Csak a mérleget tette el... Tuti flúgos a nő....

A papucs 22 deka volt. Óriási nyereség! Fél kilót nyertem a zuhanyzós papucs+túraszandál variációhoz képest! Igy jöhet velem a rózsaszín polár, a shoftshell dzseki, és a mellény is! Csak meglesz ez a melegruhás történet...

A zsákom így is közel tíz kiló, innivaló és kaja nélkül. Most már tényleg megvan az utolsó darab is. Remélem jó döntéseket hoztam. Még 19 nap...

 

 

 

Szólj hozzá!

Először 20 km felett...

2011.04.19. 14:05 Kwind

Az első 20 km feletti túrám mindenképpen emlékezetes marad, ezért arra gondoltam, hogy egy külön fejezetet szentelek az eseményeknek. 

Miután kútba esett a tervem, hogy lelkesítő kísérettel (Anyával és Hugival) megismételjem a János-hegyi sétát, a spontán mód adódó Tahi telek-nézegetéssel egybekötött Duna-parti séta mellett voksoltam. Kicsit aggódtam a késői indulás miatt, de a csodálatos idő elhessegette negatív gondolataimat.

Előzetesen megpróbáltam az útvonalat úgy megválasztani, hogy lehetőleg ne kelljen országút mellett bandukolva közelíteni  a célállomás felé. Láttam, hogy akár még szerencsém is lehet, mert elég sok helyen volt kerékpárútra utaló jelzés.

Már a elején elkövettem egy hibát. Délután egy órakor indultam lefelé a Tahi hegyoldalból anélkül, hogy ettem volna, pedig megfelelő mennyiségű szendó állt rendelkezésemre. Na meg egy kis csokika, a végszükségre. Ami háromnegyed óra múlva beállt. Olyan éhes lettem, hogy azonnal meg kellett állnom és befalnom a szendó háromnegyed részét, pedig fáradt még messze nem voltam. Meg tudtam volna enni az összeset, de számítva arra, hogy a teljes menetidőm kb 8 órás gyaloglás lesz, ezért későbbre is hagyni akartam egy picit. És persze a csokika is lecsúszott.

Újult erővel folytattam utamat a kaja után, de felborulni látszott az a "rend" hogy az első két órát, azaz kb 8 kilométert pihenés nélkül teszek meg. Utána már másfél, aztán egy óránként be kell iktatnom 5-15 perces szünetet. A Pap-szigeti bejárónál ért utol az első fáradtsági megálló szele.

Az utam egyébként a legtöbb helyen közvetlenül a Duna-parton kiépített kerékpárutakon halad, ami egyértelműen kellemes környezet egy kiadós sétához. Elgondolkodtatott az ártéri területen épített, a Duna felé néző oldalán teljes mértékig üvegfallal rendelkező "házikó" árvízi védekezési lehetőségein túl az is, hogy vajon hogyan védekezhetnek a nagy fák alatt a milliárdnyi szúnyog ellen nyáron. A biciklisek minden bizonnyal gyorsabban tekernek...

Beérkezvén a szentendrei sétány elejéhez nemcsak egy fagyizó fiatal párt láttam magam előtt, hanem azt is, hogy rövidesen sorba fogok állni egy pult előtt citromfagyira várva. Ritkán vagyok a jeges élményre kívánós, de egy gombóc citromfagyi néha lecsúszik. Miután elég rendesen fogyasztottam vízkészletemet is, ennek pótlását is elvégeztem egy füst alatt.

Rövid időn belül kétszer is meg kellett állnom. Először a fagyi ugye, majd éreztem, hogy szükséges lenne  újra kenni a szarvasfaggyú krémmel a lábamat, a vízhólyagok megelőzése miatt. Minden megállás kibillent a gyaloglási ritmusból és idő kell hozzá, hogy ismét belelendüljön az ember. Néha - bár fáradt vagyok - nem szívesen állok meg, mert utána nehézkes újra indulni. De pihentetni akkor is szükséges a lábat, ezért ez felülírja a kívánságlistámat. Bár ezek a megállások néhány percesek csupán, mégis idő kell, mire újra visszaáll a rend. 

Szentendre déli határához érve egészen közel a műút mellett dönteni kell, hogy az ember melyik utat választja a főváros felé: az út szomszédságában, vagy ismét lent a Duna-parton. Én ez utóbbit választottam. Noha több rövid megállóm volt eddig a tervezettnél, egy hosszabb szakaszt követően ezen ponton egy 15 perces megállót iktattam be. Ekkor már túl voltam az út felénél. 

Minden várakozásomat felül múlt a következő szakasz. Mindenkinek csak ajánlani tudom, akár sétálva, akár kerékpárral vágna neki. Igazi ősfás ártéri erdőben eleinte földúton, majd kiépített kerékpárúton haladtam a Megyeri-híd felé. Az ébredő természet, madárseregek csipogása kísérte utamat... Meg a tudat, hogy a nap egyre alacsonyabban áll és közeledik az alkony. Nálam pedig a hátizsákban ugyan ott a fejlámpa, de elem egy szál se, mert úgy gondoltam, hogy ráérek közvetlenül az Út előtt belerakni a kis szerkenytyűbe. Igyekeztem gyorsabbra fogni a lépteimet, ami ahhoz vezetett, hogy az eredetileg kitűzött következő megállót, amit a híd lábánál terveztem, korábban kényszerültem megtartani. 

A gyors számítások alapján nyilvánvalóvá vált számomra, hogy bele fogok csúszni a sötétedésbe. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a Duna felett átkelve a pesti oldalon a kettes út mellett leszek kénytelen haladni többszáz méteren keresztül úgy, hogy egyetlen lámpa vagy fényvisszaverő felület nem lesz rajtam. Igaz, hogy a szakasz kerékpárút, de nincs szinteltolás a közúthoz képest és a bringások is ezerrel száguldanak hazafelé sietve. Balesetveszélyesnek ítéltem meg a helyzetet és aggasztott egy kicsit a dolog. A megálló alatt megettem a maradék zsömlét, hátha szárnyra kapok némi szénhidráttól.  

A lépéseimet ismét igyekeztem a lehetőségeimhez mérten legnagyobb fordulatszámon tartani. A kivilágított Megyeri-híd most is gyönyörű volt, de nem tudott lekötni igazán. Igyekeztem minden percet megnyerni az egyre jobban hódító sötétség elől. És percenként hálát adtam a botoknak, hogy mennyire próbálnak segíteni minden lépésemen.

Egyre jobban mutatkoztak a fáradtság jelei. Azt próbáltam meg betáplálni a futóműveimbe, hogy lehetőség szerint el kell érjem azt a közúti elágazást, ahol lámpára lehet Dunakeszi felé kanyarodni a Pest felől érkező forgalomnak. Az utolsó pillanatait is ki kellett használnom annak, hogy legalább sziluettek láthatóak legyenek ezen a sötét szakaszon.

A célkitűzés nem sikerült: a kereszteződéstől kb 150 méterre lévő buszfordulóig jutottam el és a végére már teljes sötétségben. Mese nem volt, pihennem kellett. A buszmegállóból már látni lehetett a célt, de a lábaim feladták. 15 percre ítéltettem. Többet nem mertem maradni, mert féltem, hogy nem fogok tudni elindulni és az otthontól még kb háromnegyed órás út választott el.

Sikerült leküzdeni a hátralévő sötét szakaszt és onnantól kezdve nappali világosban közeledtem napi végcélomhoz: emelkedőnek felfelé... A botokkal már nem löktem magam, hanem függőlegesen kapaszkodtam beléjük. A lábamnak pedig extra kényeztetéseket ígértem be, néha már félhangosan. Pontosan este 9 óra volt, amikor hazaértem.

Nem mertem leülni a lakásban. Csináltam gyorsan egy fél liter tejeskávét, elmentem a kishelyiségbe, átöltöztem pizsóba és magamhoz vettem a plédemet. Csak ezután közelítettem meg a fotelt, mert tudtam, hogy nem fogok tudni felállni egy darabig. A tejeskávé szinte egy slukkra lecsúszott a torkomon. Utána jött a beígért kényeztetés a lábamnak. Igazán megérdemelték. Próbáltam masszírozni, nyújtani, amennyire ülő helyzetben lehet. A tejeskávé amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozni is szeretett volna... Felálltam, de egyszerűen nem bírtam elindulni, csak tíz centis tyúklépésekkel közelítve a klotyó felé. Teljesen beálltak az izmaim.  Utána mégegy órát ücsörögtem a fotelben, mire rendeztem nagyjából a soraimat. Kezdtem érezni a közelgő, nehezen csillapítható fázást, ezért úgy döntöttem az ágyban folytatom tovább takarók alatt az estét. 

Miután lefeküdtem eszembe jutott, hogy bár nem érzek éhséget mégsem lesz ez így jó, hogy kaja nélkül feküdtem le. Camino-s blogokban is több helyen olvastam a megfelelő mennyiségű vacsora fontosságáról. Csigatempóban landoltam a konyhapult előtt és lelkifúr nélkül nyúltam le öt dekányi marcipános csokitojást a felső polcról.

Nehezen aludtam el. Az ágyban még sokat gondolkoztam a séta során elkövetett hibákról. Minden alkalom tanít valamit. Gyakorlatlan túrázó számára valószínűleg ezért is elengedhetetlenül fontosak ezek a gyaloglások, mert a megtett kilométerek mellett a hasznos tapasztalatok száma is gyarapszik.

A megtett táv 27,4 kilométer volt. Egy átlagos nap a Caminon...

 

 

 

 

1 komment

Sétálások...

2011.04.19. 13:03 Kwind

Az első sétálásom a közeli egyik élelmiszerboltba történt. Oda-vissza 3 km volt és megköszelítőleg egy óra alatt sikerült teljesíteni.

Aztán nagyot gondoltam, tesómék a XIV kerületben laknak. onnan jöttem gyalog haza. Ez már 8 kilométeres táv volt és két óra alatt sikerült teljesíteni. És ezt már a "csodatopán"-omba, a szuper zoknimmal. Majdnem maguktól mentek. Azért, hogy emlékezzek a mondásra, miszerint "habár fölül a gálya és alul víznek árja, azért a víz az úr", egy darab közepes méretű hólyagra tettem szert a cipő és zokni által. :)

Sebaj - gondoltam - úgyis olvastam néhány helyen arról, hogyan kell megvarrni az ilyen hólyagokat, legalább most kipróbálhatom élesben. Aztán varrás nem lett belőle, csak "kiszúrtam vele", mert nem találtam fehér cérnát. Feketével, vagy kékkel meg nem akartam. Túlságosan elütöttek volna a bőröm színétől...

Úgy tűnik az első két próbálkozásomból, hogy sík, városi terepen kb 4 km/ó-s gyaloglással számolhatok. Persze mindezt terheletlenül teljesítettem, és azt is figyelembe kell vennem, hogy odakint a terep sokkal változatosabb lesz. Plusz az időjárást sem lehet figyelmen kívül hagyni. Szóval, ha egy átlagos 27 km-es távú napon ugyancsak átlagos 3,5 km-es sebességgel számolok, akkor az kb napi 7-8 órás gyalogolást eredményez.

Az első nagyobb sétámmal elértem a 18 km-es távot. A Keleti Pályaudvartól felsétáltam a Gellérthegyre, majd onnan a Margitszigeten keresztül egészen hazáig. Túl azon, hogy a hegyre felfelé menet meglehetősen sokat kellett biztatni magam, hogy "nyugi, ez csak az első próbálkozás, ilyenkor mindenki kiköpi a tüdejének az egyharmadát", Újpest városközponttól már erősen foglalkoztatott a 220-as busz gondolata. De kitartottam és hazaértem gyalog! :) 

Miután hazaértem és vagy fél órát ücsörögtem, iszonyatosan elkezdtem fázni. Átkúsztam a fotelból az ágyba és próbáltam minél több takarót magamra vonszolni, ami kézzel elérhető távolságban volt. Valamit elrontottam - gondoltam. Próbáltam visszaemlékezni a könyvre, a leírásokra. "Mindíg figyelj a tested jelzéseire, tudni fogod mire van szükséged". Hát én rettentően figyeltem, az utolsó takarócsücsköt is próbáltam magam köré dugdosni, de nem éreztem a melegedést... Egy jó meleg kakaóra, esetleg teára gondoltam, de megmozdulni is alig tudtam a fáradtságtól. Nagynehezen azért eljött az álom.

Másnap Zolival konzultáltam a dologról. Mint kiderült mégsem figyeltem magamra eléggé: valószínűleg az erősen csökkentett szénhidrát tartalmú étrend és a megfelelő folyadékbevitel hiánya együttesen okozta a jégtömbbé fagyás alapesetét. Mint kiderült Ő is megharcolt az elején ezzel a jelenséggel.

Igen, a folyadékbevitel biztos, hogy kritikus pontja lesz a sétálgatásaimnak. Alapból rendkívül keveset iszok. Megpróbálom majd a pihenőidőkkel egybekötni lötyőpótlást. A fáradtság biztos, hogy jön, és ha leülök, akkor majd innom kell... Igen, ez így talán jó lesz.

A szénhidrátbevitel nem fog problémát jelenteni. Tésztára, kenyérfélére, had'ne mondjam némi sütikére (házi süti? Pláne!!!) bármikor vevő vagyok! :)

Időközben szépen hízott a hátizsákom is és eljött a pillanat, hogy az első terheléses sétáláson is túl essek.

A János-hegyet választottam célpontként. Keresztanyám támogató kíséretében a Normafától átsétáltunk a Libegő felső végállomásához. Ott én tovább folytattam az utamat fel egészen a kilátóig és vissza, majd a zöld háromszög jelzésen a Tündér-szikla mellett leereszkedve Zugliget felé elértem a Szilágyi Erzsébet fasort. Nem tudtam ellenőrizni a pontos távot, de úgy gondoltam, hogy a lefelé vezető úgy kb 2-3 kilométer lehetett, s az előtte lévő etappall sem tehettem meg 6-7 km-nél többet. Fáradt annyira nem voltam még, úgyhogy sétálva foglaltam el a Moszkva teret. 

A napnak két tanulsága volt: 

1./ A kb 10-11 kiló súlyú, a túra teljes felszerelését tartalmazó zsák cipelése végrehajtható volt. Nem mondom, hogy könnyű volt, de úgy látszik jól sikerült a háti megválasztása és beállítása. Az egyetlen dolog, ami a konfortérzetemet rontotta, hogy van egy rövid nyikorgás, amit minden lépésnél hallat a zsák pántjának felfüggesztési pontja. Idővel hozzá lehetett szokni, de eleinte az agyamra ment.

2./ Első alkalom volt a bot használatában is. Eleinte nem tudtam vele mit kezdeni. Magam elé tettem a lépéseknél, így kettőt-hármat is toporoghattam, mire újból át kellett helyezni. De éreztem, hogy ez nem jó így. Láttam egy idősebb bácsit, aki szélvészként sühant el mellettem, botjai meg csak úgy cikáztak a kezében. Próbáltam másolni. A cikázás sikerült. Majdnem pofára estem botjaimban...

Aztán szép lassan kezdtem megérezni a ritmusát. Néhányszor még belerúgtam szegényekbe, de állták a sarat. Lefelé a hegyről próbáltam úgy használni támasztékként, ahogyan Zoli mutatta nekem. Mire leértem a Szilágyi Erzsébet fasorig elgondolkoztam azon, hogy is tudtam sétálni ezen drága jószágok nélkül... Hihetetlen módon megkönnyíti az ember helyzetét. Ha volt is eddig bármi kétségem, hogy szükségem lesz-e az út során túrabotokra, most minden kétségem eloszlott... 

 

 

Szólj hozzá!

Mi is az az El Camino?....

2011.04.16. 18:30 Kwind

Ezt a rövidke bejegyzést azoknak szánom, akik először hallanak az El Camino-ról. Ha valaki többet szeretne tudni, az interneten nagyon sok információ található magyar és idegennyelveken egyaránt. 

A Szent Jakab-út, spanyolul Camino de Santiago a világ harmadik legfőbb keresztény zarándokútja és az egyik Világörökségi helyszín 1993 óta. Több útvonal is létezik (Francia út, Ezüst út, Északi út, Angol út, a Jakab út, stb) melyek mindegyikében közös, hogy Santiago de Compostellába vezet, melynek székesegyházában Szent Jakab apostol földi maradványait őrzik. A legenda szerint az apostol holttestét  hajón hozták Jeruzsálemből Észak-Spanyolországba, sírját csodálatos fény jelölte meg. I.sz.800 óta - mióta a sírhelyet megtalálták - először kis kápolnát építettek, majd a XI. században készült a jelenleg is álló Bazilika épülete.

Az út napjainkra igen népszerűvé vált. Sokan, sokféle célból indulnak útnak: ma már nemcsak vallásos emberek, hanem azok is, akik keresik önmagukat, vagy különböző kérdéseikre a választ. Évente több, mint százezer ember kezdi meg vándorlását. Az egész világból érkeznek zarándokok, hogy a Camino-t, vagy egy részét végigjárják. A hosszú út megtétele, önmagunk legyőzése életre szóló élmény, mely megváltoztatja az embert.

A zarándokúthoz nem szükséges térkép: a sárga nyilak és a kagylók, amelyek a Camino jelképei mindenkit útba igazítanak.

A legnépszerűbb, a Camino Frances közel 800 kilométer hosszú. Az Út a Pireneusok lábánál lévő Saint Jean Pied de Port-tól indul és Pamplonát, Logronot, Burgost majd Leónt érintve éri el Santiagó de Compostellát. Ezt az utat szeretném én is végigjárni.

2 komment